Elso korben minden anyukanak nagyon koszonom, amiert elkuldte nekem iromanyat. Masodsorban egy bocsanattal is tartozom, mert karacsonykor igertem eme bejegyzest, de draga Lilink az egeszrol maskepp velekdett. Igaz, hogy mar a kiskunlachazi mamanal vagyunk, es az is hogy a mamanal olyan dolgokat is megeszunk amit otthon soha eddig egy falatnal tobb formajaban es mennyisegeben nem sikerult letuszkolnom meg a torkan, most pedig kilo szamra falja, de ugy hatarozott - hogy ez a mondat is vegelathatatlan legyen - hogy keveset alszik estenkemt, egesz nap porog es olyan magasiskolat adjon anyueknak egy helyben valo guggolasbol valo felallasbol, magaban allasrol hogy csak na. Szoval a lenyeg a lenyeg, hogy az allas fejlodes teren nagyon sokat fejlodott ezalatt a 3 karacsonyi unnepnap alatt. Szerintem szulinapjnkra jarni fogunk, meglepodnek ha nem igy lenne.
No, de vissza mai temankhoz, osszesen 14 palyamunka erkezett, amibol sokan kertetek neveitek torleset, kepek meg nem mutatasat, mindosszesen csak nekem es nem a nagykozonsegnek szanva az igen bensoseges sorokat. Teljes mertekben igazodom es megertem kereseitek valodi hatteret, en mindegyiknel nagy szeretet es kedvesseget ereztem, a storyk pedig igazan eletszaguak, viccesek es aranyosak! Mar vagy szazszor elolvastam mindegyiket es csak amulok mennyire kiralyak vagyunk mi anyucik es hogy tenyleg nincs ket egyforma szules sem. Mindenkit maskent kezeltek, maskent indult neki es mas idopontokban erkeztek az aprosagok...tenyleg olvasmanyos, szerintem a reklamos poszt utan ez lesz a legolvasottabb es nem is akarmiert....
Csak es kizarolag azon tortenete olvashato akik szeretnek, hogy itt olvashatoak legyenek. A tobbieket tenyleg koszonom, olvasas utan toroltem es semmifele uton-modon nem fogom azt kiadni vagy tovabbadni. Csupan koszonom, elmeny volt es mindenkinek BUEK! :)
Elso anyukank a kis Bence szuletesenek tortenet osztja meg veluk:
Már nagyon vártam Bence érkezését! A 39. hét végén jártunk már. Éppen készítettem neki a fekete-fehér textil gömböket az ágy felé tehető forgóra. Zoli hívott, hogy késő van már, ideje aludni, de én még be akartam fejezni a művemet. Éjjel 2-kor örömmel meséltem Bencének, hogy elkészültem, most már jöhet. Halkan bebújtam Zoli mellé az ágyba, hogy fel ne ébresszem. Úgy gondoltam, hogy az utolsó héten szépen kipihenem magam a szülésre. Ehhez képest még álmodni sem volt időm, mert 3 körül arra ébredtem, hogy nagyon kell pisilnem. Kipattantam az ágyból – már amennyire egy kilenc hónapos várandós nő képes rá. Abban a pillanatban be is pisiltem. Hallottam, hogy a terhesség végén ez előfordulhat. Mégsem hagyott nyugodni a dolog. Lehet, hogy Bence hallotta a hívásom és a magzatvíz csordogál? Mivel színtelennek és szagtalannak tűnt, az is lehetett. Visszafeküdtem és vártam a következő szivárgást. 4-kor jött is, ez már beterítette az utat az ágytól a WC-ig. Gyorsan lezuhanyoztam. Zoli hívta a szülésznőt és a szülőket, hogy beindultak az események.
5-re értünk a Szent Imre kórházba. Fel sem fogtam mi történik. Csak jöttem a korházba, hogy szüljek, és a kezembe foghassam a fiacskámat. Legnagyobb meglepetésemre aggódó anyósom már ott várt minket. Hát ez akkor nem lelkesített túlságosan, sőt! De nem foglalkoztam vele. Csak mentem a szülőszoba fel és szerencsére semmi sem jutott eszembe arról, amit a szülésről hallottam: hogy az első kb. 12 óra szokott lenni és piszkosul fáj és az sem, hogy egyedül kell vajúdnom, mert még mindig nem indultak be a fájások. Viszont már szépen megterveztem, hogy szeretném, ha lenne!
Na, nagyjából semmi sem úgy történt, mint ahogyan én azt megálmodtam. De volt, ami jobban alakultJ.
5:10-kor csengettünk a Szent Imre Kórház szülészetének az ajtaján. A folyosón sötét volt. Felkapcsolták nekünk a lámpát és egyenesen a szülőszobába kísértek minket. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mi vagyunk az egyetlenek a szülészeten, és hogy nem kell egyedül vajúdnom! Mikor levetkőztem láttam, hogy a magzatvíz zöld lett. Bence belekakilt. Jöttek is azonnal az orvosok, NST-retettek. 1 ujjnyira voltam kitágulva. Megállapították, hogy rendszeres és komoly összehúzódásaim vannak. Ha a gép azt mondta, akkor nem volt értelme vitatkozni, de én még mindig nem éreztem semmit. Azóta már tudom, hogy ezt nevezik rejtett vajúdásnak.
Kaptam egy kanült a karomba, na, ezt nagyon is éreztem. Nem tudom mit csináltak, de baromira fájt. Megérkezett a szülész orvos. Megvizsgált. Bence felül rúgta ki a burkot, így mindig csak az a folyamatosan termelődő magzatvíz szivárgott ki, ami már túlcsordult. A burokrepesztést egyáltalán nem éreztem, csak azt, hogy ömlik ki belőlem a víz, mintha felhasítják egy vízzel teli gumimedence oldalát. A kaki miatt az orvos azt mondta, hogy egy kicsit gyorsítunk. Lehet, hogy a hülye kanülfájdalma miatt, de nem tudatosult bennem, hogy mit kapok. Konkrétan szülés után is váltig állítottam, hogy én ugyan nem kaptam oxitocint, pedig de. Lassan el kezdtem érezni a hullámokat, de az első órákban még csak nagyon gyengén.
Az NST végig rajtam kellett maradjon, mert Bence szívverése néha a normális alá csökkent. Az ügyeletes orvos iszonyatosan bunkó volt, képeket vágott és rázta a fejét, mikor megnézte Bence eredményeit. Mondanom sem kell, hogy nagyon megijedtünk. Még azt is közölte, hogy megcsászároz, ha nem változik semmi mire visszajön. Semmi empátia és bíztatás. Kezdtem kétségbe esni, de hamar beugrott, hogy az elején Bence megállás nélkül mozgott és akkor még jók voltak az értékei. Most viszont aludt, mert nem mozgott, elkezdtem hát nyomkodni a pocim, hogy ébredjen. Énekeltük neki az ismert kis dallamocskát is, és bejött a megérzés. Megint mocorgott és helyre állt a szívhang. Megkértem, hogy maradjon is aktív. Most is reagált a kérésemre! J A szülész orvosom, Urbán Márta, is megérkezett és megnyugtatott. Készültem rá, hogy a betegségem okozta gyengeség miatt nagy a császár esélye, de szerettem volna természetes úton megszülni és ő is azt preferálta.
A szülésznő kérte, hogy forogjak az ágyban, mert nem kelhetek fel az NST miatt. Olyan voltam, mint egy hátán fekvő bogár, alig bírtam oldalra fordulni. De hamar rá kellett jönni, hogy Bence szívverése háton fekve a legerősebb és számomra is így volt a legelviselhetőbb a fájás.
Óránként 1 ujjnyit tágultam. Hagytak minket egyedül vajúdni, néha benéztek, hogy minden oké-e. 7 körül már erősebb mestruációs görcsökre emlékztető fájdalmaim voltak. Készültem, hogy majd szépen veszem a levegőt, ahogy kell, de mintha mindent kiradíroztak volna a fejemből. Fogalmam sem volt mit és hogyan csináljak, de akkor eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt hallottam az agykontroll tanfolyamon, hogyan csillapíthatjuk a fájdalmat. Szkeptikus voltam, így soha nem próbáltam ki. Most viszont úgy gondoltam, nincs veszteni valóm. Elkezdtem hát tárgyiasítani a fájdalmat. Úgy képzeltem el, hogy nagy, szögletes, méregzöld, büdös, keserű és nyákos. Én is meglepődtem. Úgy elvonta a figyelmemet a koncentrált képzelődés, hogy nem tudtam a fájdalommal foglalkozni. Fájni fájt, de nem arra figyeltem, hanem a nagy-zöld-büdös-… kockára. Hihetetlen, de nagyon sokat segített.
Kb 8 után már nehéz volt koncentrálni, és jó volt, hogy Zoli mellettem volt és mindig emlékeztetett anagy-zöld-büdös -… kockára. Eddig fogta a kezem, de amikor jött a hullám, elengedtem a kezét. Szegény próbált volna segíteni, simogatni, de ezzel elvonta a figyelmemet. Egy ilyen pillanatban biztos meglepődött, mert rákiabáltam, hogy hozzám ne merjen érni! Utána meg úgy kapaszkodtam bele, mint egy kismajom az anyjába. Láttam, hogy nem tudja mire vélni a dolgot. Pedig már jó előre felkészítettem, nehogy megbántsam azzal, amit mondok, netán üvöltök, mert nem leszek magamnál. Nagyon-nagyon jó volt, hogy ott ült mellettem. Megnyugtatott a jelenléte és biztonságban éreztem magam.
Kaptam Nospát, hogy könnyebb legyen egy kicsit. Ennek valószínűleg csak egy kis pszichológiai hatása lehetett annál, akinél használt a menstruációs görcsökkor. Nekem akkor sem segített, és most sem éreztem a hatását.
Fél 9 után felgyorsultak az események. Nagyon felerősödtek az összehúzódások. én eddig csendben éltem át az eseményeket, de ezután úgy éreztem, segít, ha nyögök egy kicsit. A hangoskodás nekem nem vált be, sok energiát vett el. A következő (ezt persze akkor még nem tudtam) 5-6 fájást már nem is bírtam ki nyögések nélkül. Bence is jól rám ijesztett, mert a hullámok alatt megint elkezdett lassulni a szívverése. Azt mondták, figyeljük a monitort, mert nem eshet 100 alá a pulzusa. Akkor már iszonyatosan fájt, és nagyon aggódtunk, Zoli rohant is az orvosért, mert volt, hogy 76-ra is leesett a pulzusa, de szerencsére csak 1-2 másodpercre a fájások alatt, aztán normalizálódott, így megint megúsztam a császárt.
Aztán hirtelen azt éreztem, hogy mindjárt bekakilok. Az orvos már tudta is, hogy ezzel elkezdődött a kitolási szakasz. hirtelen négy ember jött be a szobába. Pikk-pakk átalakították az ágyat szülőszékké, felpakolták a lábaim a kengyelekbe és felültettek. Közben a levegőt visszatartva és lefelé préselve kellett nyomnom az összehúzódásokkor. A combom hátul, úgy fájt, hogy azt hittem azonnal szétreped! De a harmadik nyomásra, már meg is jelent Bence buksiának a teteje! A doktornő beigazította Bence fejét és kézzel tágított még egy kicsit a méhszájamon. Na, ez volt az a pont, amikor hatalmasat ordítottam fájdalmamban. Utólag már tudom, hogy ez volt a legelviselhetetlenebb pillanat. Amekóniumos víz miatt gyorsan kellett cselekedni, ezért vákuummal rásegítettek a kitolásra. Azt mondta a doktornő, hogy szóljak, ha jön a következő összehúzódás és nyomjak. Én szóltam, nyomtam és már láttam is Bence kis koszmós fejecskéjét a lábaim között. Csodás dolog ez az endorfin! Egyáltalán nem emlékszem, hogy fájt volna. Csak örültem, hogy a legnehezebb részén már túl vagyok és már vártam a következő összehúzódást, hogy a kis testét is kinyomjam. Aztán láttam, hogy bénáznak. Az asszisztens felborította a pedált, ami megszűnteti a vákuumot, csak éppen elfelejtett szólni. Ahogy az orvos húzta a korongot, láttam, hogy nyúlik a fejecskéje. Szörnyű volt látni! De gyorsan megnyugtattak, hogy hamar visszahúzódik a púp. (Pár nap alatt elmúlt.)
Reggel 8:55 A következő tolásnál megfeszítettem az izmaimat és egy pillanat alatt kicsusszant Bence! Megszültem a kisfiamat!!! Anya lettem!!! J!!!
A nagy felsírás helyett Bence inkább csak nyöszörgött egy kicsit. Nagyon boldogok voltunk! Zoli megölelt és megcsókolt. De mire felnézett már vitték is Bencét mosdatni. Pedig Zoli nagyon készült, hogy elvághassa a köldökzsinórt, de sietni kellett, hogy rendesen le tudják szívni a kakis váladékot. Azonnal tisztítani kezdték a járatait. És fény derült arra is, hogy miért gyengült Bence szívhangja.Kötött a pocakomban egy szabályos köldökzsinór csomót, ami az összehúzódásokkor elnyomódhatott. Erre a doktornő csak azt mondta, hogy Bence egy szerencse baba.
Én is úgy vártam, hogy pucéran a hasamra tegyék, ahogyan azt elképzeltem, de az volt a válasz, hogy előbb össze kell varrni. Nagyon meglepődtem és rá is kérdeztem, hogy „Repedtem?” Erre közölték, hogy vágtak a vákuum miatt. „Mikor?” El se akartam hinni, mivel semmit sem éreztem. (Akkor vágtak, amikor szólnom kellett, hogy jön az összehúzódás.) Végül kaptam Lidokain injekciót és 3 öltéssel összevarrtak. Szerencsére nem fájt. Csak az, hogy nem nézhettem meg, nem kaphattam meg Bencét pucéran a mellkasomra, pedig kilenc hónapon keresztül ezt a pillanatot vártam. Annak viszont így utólag nagyon örültem, hogy Bence hamar kibújt, és hogy alig éreztem fájdalmat, csak az utolsó két órában és abból is csak az utolsó fél óra volt elviselhetetlen.
Bencét megmosdatták, lemérték (3040g, 55cm), felöltöztették és takaróba bugyolálva adták a büszke apukának és ő sírva a meghatódottságtól hozta oda nekem. Olyan mérhetetlen öröm és egyszerre egy hihetetlen élmény volt a karjaimban tartani a mi kis meleg gombócunkat. Apuka szeretettel ölelt át minket és ebben a pillanatban egy új család is született! Bence gyönyörű volt! Tágra nyitott szemmel nézett rám. Csendben figyelt, mintha a szememből fürkészné a gondolataimat. Olyan érzésem volt, mintha megköszönte volna, hogy világra hoztam. Nem sírt, csak halkan próbálgatta a kis hangocskáját. Nyitogatta a csöpp kis száját és a még lila kis kezecskéit. 3 órát örülhettünk egymásnak a szülőszobán. Leírhatatlanul boldog voltam!!!
Következen Kriszti Angliából! :)
WELL DONE!
Avagy Mezei Rebecca Krisztina születésének története
Minden augusztus 2-án kezdődött! Amikor
is a párommal (Ati) délelőtt a húgom (Angéla) születésnapi tortáját
készítettük! Már éreztem,hogy valami más mint szokott lenni! Szinte Ati
teljesen egyedül csinálta a tortát az én asszisztálásommal! Kb 11-es dél között
pisilés után távozott a nyákdugó! Persze gondoltam lehet még így is napjaim
vannak hátra! Ati elment dolgozni félháromkor én meg szépen átsétáltam az Angélához vittem a kórházi papírjaimat,ha
esetleg tényleg menni kell akkor legalább az legyen nálam! Játszottunk a
gyerekekkel körülbelül olyan 6 körül beszélgettem skype-on a nénjével! Közben
egy nagyon erős menstruációs görcsöt éreztem, gyorsan elköszöntem nénjétől es
ahogy felakartam volna állni akkor éreztem,hogy…. „Angéla valami folyik belőlem”
! Gyorsan a Wc-re nézzük, ott még egyértelműben folyt belőlem! Bevallom pánikba
estem és elkezdtem sírni „Angéla hívj segítséget”! Hirtelen minden olyan
ijesztő volt pedig csak a várva várt idő jött el , amit én még akkor nem is
gondoltam,milyen hosszú lesz! Hívtunk Taxit és irány a kórház! Közben az tudni
kell húgomnak két kis gyermeke van 1 éves és 4 éves na még őket is összepakolni!
Hívtam Atit induljon haza és menjen be a korházi csomagomért! Megjött a taxis
látta a nagy a hasam es hogy törölközöt teszek az ülésre , na hát elkezdett
száguldani , de nem tudom minek ! Így indultunk a korház felé! J
Oda értünk a kórházba, gyerekekre
ráment az izgalmunk a legkisebb sírdogált a legnagyobb elesett és azért sírt
,csúcs volt J. Egyenesen
a szülészetre mentem be, hat oda csak akkor megyünk ha szülünk én meg még közel
sem jártam ott átkísértek a védőnőkhöz megvizsgáltak, a magzatvizem valóban
elfolyt, de csak tű hegynyire volt nyitva a méhszáj! Itt Angliában ilyenkor
hazaküldenek sőt két ujjnyira vagy nyitva akkor is! Nekem az volt a „szerencsém”
,hogy magas volt a vérnyomásom így bent fogtak! Azt mondták,hogy a
vérnyomásomra kapok gyógyszert és majd reggel tágulás segítőt! Azért nekem itt
már voltak fájásaim! Este 10 óra körül mentünk fel az osztályra apukát haza küldték,
hogy majd reggel jöjjön vissza ! Azután Ati elment és elkezdődött intenzív 5 perces fájások se feküdni se ülni nem
tudtam, csak állni! Többször rám szólt a nővérke pihenjek, mert nem lesz erőm! Erre én nem tudok mert
nagyon fáj, nem vett komolyan, azt hitte
valami hisztisebb fajta vagyok! Éjfél elmúlt nagyon fáradt voltam és éhes
délután 3- kor ettem utoljára Angimnál egy levest ! És én csak álltam és topogtam
es egyre durvábban fájt és innentől kezdve minden görcsnél hánytam! Doki féle
bejött látta, hogy lehet komoly a dolog
megvizsgált…NA VÉGRE! 4CM már kitágultam
azt mondta kell még 6 cm és meg kell fordítani a babát, mert arccal felfelé van és az ugye nem jó nehogy
erős nyomásnál eltörjön a nozija! Kérdtem hagy hívjam be a párom, azt mondta
hogy még sok van hátra, de behívhatom! Így Atit hajnal 3-kor végre hívhattam,
mondtam neki hozzon csokikat, mert éhes vagyok! 15 perc alatt beért, de én már igazából világomat nem tudtam
állandóan hánytam plusz a fájások már 2 percesek voltak és nagyon fáradt
voltam! Így ment az idő 6:30-ig! Azután már nem voltak szünetek a fájások között!
Atinak szóltam keress valakit ,mert nem bírom! Végre jöttek és megnézett ! Azt
mondja – Lets go ! Na ennyi de jó megyünk szülni! Megkérdezte tudok saját lábon
közlekedni …..ooo persze nem gond - gondoltam én - vagy 20 perc volt mire
átértünk a szülőszobára! Nagyon szép profin felszerelt szobában voltunk külön
fürdővel wc-vel csak mi négyen!Apuka, Anyuka, szülésznő és még akkor a kis
pocaklakom! Megvizsgáltak azt mondja még kell 2 cm, ha nyomnom kell szóljak és
picikét nyomkodhatok! Használhatom a gázt ha akarom! Isten ments nem kellet a
hányás miatt! Ja még haladtunk a szülőszoba felé minden fájásnál stop és
hányás! Kaptam infuziót hányás ellen és a magas vérnyomásomra! Hangsúlyozom nem
volt gond a terhesség alatt a vérnyomással, de ahogy beindultak a folyamatok
szinte az egekbe szökött! Állítólag otthon már rég meg császároztak volna! Reggel
8:00 óra szóltam,hogy nagyon kell kakilnom és nyomnom!Kérte várjak….. istenem
hogy??? Megvizsgált oké nyomhatok amikor úgy érzem! Huuu na végre
Csakhogy nincs szufla! Fent voltam
már 24 órája és a hányás ,hogy nem ettem, a fájások, teljesen ki voltam
merülve. Elment az erőm 2 nyomás ment a harmadik nem! 8 órától 9:55-ig
intenzíven nyomtam nem tudom mennyit és minden nyomásnál csak ezt hallodtam
well done….well done….utálom ezt a szót !!! Néztem a plafont istenem nem tudom
kinyomni a gyerekem, kérdtem a szülésznőt segítsen, azt mondta majd akkor tudd
már segíteni, ha látja már a buksiját csak 1cm kell!!! Borzasztó érzés volt ,
hogy nem tudok már akkorát se nyomni! Szóval a „100-dik” nyomás körül erőt
vettem magamon és csak nyomtam es nyomtam, közben hallom… well done helyett mást
is hallok perfect, very good ,push again…. , na akkor biztos most történik
valami és igen segít már ott a keze és ujjával tágít látja a fejét, közben
bíztat és igen kint van a feje! Úristen mennyire csípett és feszített! Aztán
megkért ne nyomjak! Oké mehet nyomhatok és nagy loccsanás kicsúszott magzatvíz
kíséretében Rebecca (2013.08.03. 9:55 -
kor) és megszünt minden! Rá tette a mellemre kis nyálkás síros kisbabámat! Ati….. sírt! Megpusziltam a puha kis
homlokát! És csak annyit kérdeztem Úristen mit fogunk vele csinálni! Nagyon
boldog voltam! Majd pár perc múlva elvágta az apukája a köldökzsinórt! Utána
megkerestük a cicit és 40 percig szopizott a baba közben megszültük a
méhlepényt is! Miután már nem szopizott csak akkor vette el tőlem a szülésznő! Lemérte
3135g 53 cm megnézte, minden oké! És
apuka öltöztetheti, itt nem fürdetik le
a babákat! Jobb is elég trauma volt a szülés! Azután szülésznőm mondta mindjárt
jön az orvos és össze varr ! Jött is nem voltam szét repedve nagyon, 10 perces varrás lett volna amiből lett 30
perc, mert tanuló varrt össze orvosi felügyelettel! Itt nincs gátmetszés, arra repedsz
amerre engedd a bőrszövet! Nekem nagyon fájt a varrás na most szívtam is a gázt
itt rendesen! De viszont nem volt gond a
sebemmel én ültem sétáltam minden gond nélkül! Szerencsém volt! Az aranyerem az
már más tészta! Maga a szülés nem fájt a toló fájások is elviselhetőek voltak,
de előtte a tágulási szakasz na az igen az durva volt! De megérte minden
szenvedés fájdalom, gyönyörű gyermekem lett és hálás vagyok az égieknek, hogy
minden rendben volt 15 óra kemény munka gyümölcse: drága kicsi lányom Mezei Rebecca Krisztina!
Sziasztok!
Az én kis „szülés történetem”kicsit hosszú lesz, mert 2
gyerekem történetét írom le. Azért is egybe írom, hogy lássátok a különbséget,
ráadásul 2 különböző országban történt!
Dávidka érkezése:
3,5 év várakozás után, mikor már „feladtuk” kiindultunk
külföldre új életet kezdeni, rá 1 hétre sikerült is teherbe esni. Amikor
megcsináltam a tesztet (kb. 8 hetesen), nem akartam hinni a szememnek, hogy
végre sikerült JRöviden
itt be is fejeződött a külföldi pályafutásom, irány haza (apa kint
maradt)… A terhesség végig átlagos
volt, március 2.-re voltam kiírva, de csak 6-án jött el a nagy nap. Reggel fél
8-ra kellett menni a kórházba, hogy beindítsák a szülést. A szokásos rutin dolgok következtek, beöntés,
borotválás, méhszájpuhító tabletta…..Aztán délbe burokrepesztés. Jaj az eléggé
kellemetlen volt , kb fél 1-kor felhívtam anyukámat sírva, hogy nem bírom JÉs onnantól kezdve
kezdődtek az igazi fájások, ültem labdán, hintaszékbe, forró kádba…és csak
teltek az órák. Végig 2-3 percesek fájások voltak. Négy órakor
szóltam, hogy kérek érzéstelenítőt, mert nem bírom tovább ,
megvizsgáltak, mondták, hogy már nem adnak, mert mindjárt itt a baba. Apa végig
velem volt, vizes zsebkendővel borogatta a szám. Pár percre rá be is jött a fogadott orvosom,
és elkezdtünk nyomkodni…..elég sokat
nyomkodtam…..pedig bikából csináltam, igaz párszor rám szólt, hogy csukjam be a
szemem J Az
ujjával segített a tágulásba, jajj de kellemetlen volt az is, végül kibújt a
feje, majd a következő nyomással
kicsusszant a kis meleg baba. Első kérdés, meg van mindene? JDávidka 3250 gramm és
52 cm-el született 2009.03.06-án délután 17:08kor. Összességében mondhatom azt,
hogy nem szenvedtem sokat ( 5 óra), a varrás szinte jobban fájt, mint a szülés,
több mint 1 órán át tartott. ÉS mindezért fizettem 75000 dokinak+25000 szülésznő és a sok
vizsgálat 8000 alkalmanként! De nem szólhatok, mert mindennel meg voltam
elégedve, főleg a gyönyörű kisfiammal.
Helena baba:
Apával megbeszéltük, hogy legyen akkor egy kistesó is.
Hihetetlen, de 1 hét alatt össze is jött, már 3-4 hetesen ki is derült, mert
borzasztóan voltam, még boltba sem tudtam lemenni. Itt élünk Angliába, így
egyértelmű volt, hogy itt is fog megszületni. A terhes gondozás is sok
mindenben eltért, csak 1-2 példát hagy említsek: csak 2 uh van, 12 és 20
hetesen, nincs AFP….Július 24-re voltam kiírva, aztán 35 hetesen a védőnőm azt
mondta, hogy magas a BMI indexem, elküld egy dokihoz. Ugye a BMI index, az
testtömeg index, vagyis nem értettem annyira, hogy ezzel mit kell úgy
foglalkozni, hiszen a terhességet sem nádszál kisasszonyként kezdtem JElmentünk a
vizsgálatra, mondtam a dokinak, hogy még mindig nincs megfordulva a baba és
kevesebbet mozog, beutalt uh-ra (szerencsére).Ott kiderült, hogy szinte egy
csepp víz sincs már a babának, egyből veszélyeztetettnek minősítettek és haza
sem engedtek. Jó megijedtem, majd 2 nap fekvés a kórházba, mellettem
folyamatosan vajúdtak az asszonyok, hát némelyik mit le nem vágott…..volt doki,
aki haza is akart küldeni még 2 hétre, végül én úgy döntöttem, hogy én a baba
nélkül haza se megyek. Végül megindították a szülést ( tágító zselé
segítségével), kaptam reggel 6-kor, este 6kor……semmi változás. Aztán este
elkezdett fájni a derekam, de nagyon, apa simogatta. De sajnos letelt a
látogatási idő és így haza küldték este fél 10kor. Úgy engedtem el, hogy ha nem
ér be a szülésre, nem veheti a nevére a gyereket JAztán
éjfélkor hirtelen elkezdődött minden,
fájások ezerrel, rögtön 2-3 percesek, nagyon erős derékfájás, és egy halom
vér…..szóltam, lerohantak a dokik, megvizsgáltak, mondták minden oké,
elkezdődött a szülés, de apát még mindig nem hívhattam be, mert azt mondták,
csak délelőtt lesz baba……gondoltam magamba, basszus én ki nem bírom délelőttig,
kértem gázt, úgy szívtam, ahogy csak tudtam, semmit nem használt. Apával
telefonon beszéltem, mondom mondja már el, hogy van az hogy nyomjak ( Push)
Oké, szóltam a nővérkének, hogy: Push, azt mondta: Don’t Push Darling, én: de
pussolok, baby caming……odaszaladt, megnézett, elrohant. Rá 1 percre egy
hatalmas debella fekete nénike kirántotta a függönyt, a gurulós ágyat, majd
jött még 6 „nővérke” és futottak velem a folyósokon át. Igazi filmbe illő
jelenet volt, a kétszárnyú csapóajtók csak úgy csattogtak éjjel 1kor, és végre
hívhattam apát
„Apa azonnal gyere, mert kinyomom a gyereked”… (A kórháztól kb. 10 perc az út, de még a
taxiállomás is olyan 10 perc sétára van)
Közben, jött egy nyomás, beugrottunk a folyosóról egy szobába, ott
átraktak, egy rendes szülőágyra
és futás tovább a szülészetre, oda már nem értünk el, mert újabb fájás
jött, első nyomásra a feje, másodikra az egész baba kipottyant. Hirtelen el se
hittem, hogy már a mellemen van a kis meleg baba, csak néztem, apa
természetesen nem ért be….. J A varrás fél óra se volt, de azért fájt.
Éjjel 1:20 kor megszületett Helena Elisabeth 2700 gramm és 48 cm-mel. Utána még
2 napig emlegették a nővérkék, hogy ez igazán „gyors” szülés volt, röpke 1,5
óra ( rövid, de tömör) Még zárásként csak annyit, hogy se a vizsgálat se a
szülés egy fillérbe sem került!
A dokim egy hónappal a szülés előtt könnyű, azaz gyors
szülést jósolt nekem, amit csak remélni tudtam. Hát bejött az öregnek, látott
már ezt-azt…íme a történetünk.
A kiírt időpont előtt 4 nappal reggel 8:30-ra bementem a
szokásos CTG-re (NST, kinek hogy tetszik) a kórházba, ahol a műszer már
kimutatta, hogy összehúzódásaim vannak. Ekkor még nem éreztem semmit, csak
keményedett a pocakom, amit már 1-2 napja éreztem. Aztán 9 után jött a dokim és
megvizsgált. Azt mondta, egy ujjnyira nyitva a méhszáj, már nem enged haza,
mert „messze” lakok és gyorsan be fognak indulni a dolgok. Ekkor riasztottam
férjem és anyukám, hogy helyzet van, hozzák be a cuccaimat. Amíg ők beértek,
addig én lementem a recepcióra bejelentkezni, majd onnan fel a szülészetre,
felvették az adataim és elfoglaltam a szülőszobát, rákötöttek a műszerekre, és
egy hintaszékben békésen hintázgattam. Még ekkor is hihetetlen és
felfoghatatlan volt, hogy ott vagyok, eljött az időnk. Ekkor már pici fájásokat
éreztem és úgy voltam vele, jó, ha estére megszülök. Idő közben a szülésznő a
tanulójára bízta, hogy bekössön egy tűt a karomba, ha vész van, ne kelljen már eret
keresgélni. Az én karom gyakorlott vámpíroknak is nehéz terep, de nem
ellenkeztem, nem akartam már az elején ellenszenves lenni. Biztos voltam benne,
hogy nem talál be jó helyre, és úgy is lett. (ettől napokig tiszta véraláfutás
volt a karom) Végül a szülésznő próbálkozott, hát ő se volt valami ügyes, csak
a könyék hajlatomba tudta beszúrni a tűt (branült). Na, ezt senki engedje,
nagyon kényelmetlen folyamatosan erre vigyázni és nyújtott karral vajúdni,
mikor amúgy is van elég baja az embernek.
Aznap napközben csak én szültem, így abba a szülőszobába
tudtam menni, amit előre kinéztem magamnak egy korábbi nyílt nap alkalmával
mindenféle alternatív szülési kellékkel. Ez volt a legmodernebb szoba, de
később bebizonyosodott, hogy a nagyon modern szülőágy nagyon kényelmetlen, az
alternatív szülési módok pedig fabatkát sem érnek, mikor már fáj, előtte meg
minek ezek, ha az ember egy széken/ágyon is mosolyogva jól elvan. Férjem és
anyukám 11:20-kor ért be, még ekkor is békésen ültem a hintaszékben. (Anyukám
kint izgult a folyosón, férjem végig bent volt velem.) Ekkor átöltöztem hálóingbe,
papucsba, és jött a dokim, hogy akkor burkot repeszt. Magát a repesztést nem
lehetett érezni, csak a következményét, hogy kellemes langyos víz folyik ki, de
innentől aztán beindult a dolog. Fokozatosan egyre jobban fájt. Az elején,
mikor még egész tűrhető volt, a szülésznő és a férjem illóolajjal masszírozták
a derekam (jó is volt meg nem is), kaptam illóolajat a csuklómra (ennek
fájdalomcsillapító hatásában nem hittem) próbáltam nagy labdán ülni, de
egyszerűen képtelen voltam széken ülni is nemhogy egy labdán, ami pont az
ülepemen nyom, kaptam borogatást is, az talán ért is valamit. Egész idő alatt
álltam és jobbra-balra hintáztam a lábaimon, vagy mellkassal a szülőagyon lévő
nagypárnára borulva vészeltem át a kínzó fájásokat. Kb. fél óránként azért
felkönyörögtek a szülőágyra, hogy ellenőrizzék a tágulás hogyan halad, de fél
percnél tovább feküdni se bírtam, és minden alkalommal könyörögtem, hogy „csak
feküdnöm ne kelljen”. Fura módon nem kaptam beöntést, így az elején többször
meglátogattam a wc-t, ami rettenetes kellemetlen volt. Az idő olyan fél 2 körül
állt meg számomra, ekkor már rettenetesen fájt és elkezdtem fájdalomcsillapítóért
könyörögni. Jött a szülésznő a borogatással, masszírozással, illóolajokkal, de
én csak egy nagy fecskendőre vágytam valami fájdalomcsillapítóval, de persze
ehhez már késő volt. Aztán 2 órakor ismét bejött a dokim és azt mondta feküdjek
fel a szülőágyra, kezdődhet a kitolás. Ekkor férjem is aktívabb szerepet
kapott, fogta a fejem és simogatta a vállam, utólag visszagondolva, nagyon jó
volt, hogy bent volt, mert valahogy az ő biztatására jobban hallgattam, mert
minden fájás alatt háromszor kellett nyomnom és ő biztatott folyamatosan, hogy „na
még egyet, na még egyet”. A dokim a gyomor tájékomon könyökölve nyomta ki
belőlem a gyereket. Ez nagyon drasztikusan hangzik, de nagyon hasznos...Aztán
14:41-kor megszületett a babánk (tehát gyakorlatilag picivel több, mint 3 óra
alatt), és minden fájdalom elmúlt egy pillanat alatt. Nem üvöltött, épphogy
sírdogált picit :) Nagyjából megtörölték, majd rátették a félig leeresztett
matracra hasonlító hasamra olyan kis maszatosan. Hihetetlen volt, hogy vége, és
ott van Ő, alig mertem hozzáérni, simogatni, szólongattam könnyes szemmel
(érdekes, hogy nem sírtam), ahogy felfele nézett rám a szemeivel, azt soha életemben
nem felejtem el. Az eszméletlen fájdalmak után a varrás már igazán elenyésző
volt, mert csináltak gátmetszést is. Ezektől baromira féltem, de a gátmetszést
észre sem vettem, a varrás pedig a szülés kínja után alig észrevehető kis
kellemetlenség volt. Aztán megmosdatták a Kicsit, felöltöztették, és két órát
töltöttünk még a szülőszobán hármasban, ahol mellre tettem és egyből rákapott
:)) Ebben a két órában egy sima kórházi ágyon feküdtem, és rettenetesen
véreztem. Adtak egy lepedőt, hogy tegyem a lábam közé, mint egy pelenkát, de
így is a hátam közepéig úsztam a vérben. A két óra végén kellett egyet pisilnem
ágytálba. Ez egy kórházi rutin, és bizonyítja, hogy odalent minden ok. Aztán a
vérzés miatt kaptam valamit a könyékhajlatomba kötött branülbe (végül haszna is
lett), engem tolókocsiban levittek a gyerekágyas osztályra, Babócát pedig az
újszülött szobába. Picit elrendezgettem a cuccaim, és még pár percre kimentem a
családhoz. Ekkorra nagyon elfáradtam, jártányi erőm nem volt, így aznap már nem
tudtam babázni. Elküldtek tusolni, ami iszonyatosan jól esett, csak addigra szó
szerint állni alig bírtam a sok fájdalom és vérveszteség után, így mint egy
félhulla, a karjaimmal a combjaimnál kitámasztottam a felső testem, így
csoszogtam vissza az ágyamig, és azt hittem menten elájulok. Aznap csak
reggeliztem, és jó családi szokás szerint apukám küldött be nekem húslevest, amit
kicsivel később megettem, hát az szó szerint életmentő volt :) A kórterem öt
ágyas volt, négyen voltunk bent. A szobatársaimat elnézve fogalmam se volt
róla, hogy tudnak a sebes, varrott ülepükön ülni, és arra gondoltam, hogy velem
odalent valami nagy gáz lehet. Az éjszaka kb. hajnali kettőig nem tudtam
elaludni, pedig iszonyat fáradt voltam, de a szülés minden mozzanata ezerszer
lejátszódott a fejemben, és folyton remegtem mint a kocsonya az izmaim és
idegeim kimerültségétől. Aztán pár óra alvás után és a Kicsikémet dédelgetve másnapra
jelentősen jobban lettem, de a hasam annyira összeesett, hogy nem bírtam vele,
a gravitáció nagyon húzta lefele, így kértem, hogy vegyenek nekem egy
hasleszorítót, amit kb. 2 hétig viseltem. A szülést követő harmadik nap engedtek
minket haza.
A szülési fájdalmakat semmihez sem lehet hasonlítani. Talán
az elején olyan, mint mikor nagyon lázasan fáj az ember összes csontja. Én
alapból azt gondoltam, hogy az ember hasa fog rettenetesen fájni, de fura módon
a derék fáj hátul. A tolófájásoknál pedig azt éreztem, hogy majd szétszakad a
fenekem (ezt jeleztem is az orvosnak, mire ő: az nagyon jó!). A gátsebem napról
napra jelentősen gyógyult, de másfél hétig képtelen voltam ülni, így fekve
szoptattam. A varratok egy része felszívódós volt, de olyan szerencsétlen
helyen volt a vége, hogy folyamatosan szúrt. A gyerekágyas hat hét nem
véletlenül hat hét, nagyon jól ki van találva, ennyi idő kell az ember ülepének
a regerenációra.
A szülésre különösebben nem készültem agyban, az egész
kilenc hónap alatt úgy voltam vele, hogy hol van az még, ráérek még azon
agyalni. Az utolsó 1-2 hétben pedig már vártam, inkább túl akartam esni rajta.
Annyit tudtam ill. terveztem, hogy ne legyen császár és nem kérek fájdalomcsillapítót.
Akartam érezni ezt az egészet, és úgy voltam vele, hogy sok nő szült már előttem,
én is túl fogom élni remélhetőleg. Azt gondoltam még filmekben ordibálós szülő
nőket látva, hogy „na én tuti nem ilyen leszek”, én majd csendben tűrök. És
nem. Fura módon, magamon is meglepődtem, hogy jajgatós voltam, de egyszerűen
nem tudtam megállni. Ezért hazamenetelkor elnézést is kértem a dokimtól és a
szülésznőtől is, de megnyugtattak, hogy volt már részük hangosabb
szüléslevezetésben is. A szülés után kb. egy hétig nagyon pityergős voltam és
mindenen ki tudtam borulni. Ezt csak fokozta a fent már ecsetelt varratvég
folyamatos szúrása, a kisebb szőlőfürtre emlékeztető aranyér miatti fájdalmaim,
no meg a rettegés a wc-zéstől. Többször szült nőknek is tátva marad a szája az
én három órás első szülésemet hallva, melynek eredménye egy négy kilós gyermek
lett. Szerintem én ebből a kínból többet nem is bírtam volna ki. De sikerült,
megcsináltuk, ügyesek voltunk, büszkeség!
Ui: van egy kattanásom, aminek még a végén szeretnék hangot
adni. Lehet, hogy egyszer még petíciót indítok, azért hogy a császáros ’szülést’
kérem átneveztetni, mert az nem szülés, ne hívjuk ugyanúgy a kettőt, nem
ugyanazok.
Végül a megszületett gyermek paraméterei J
Súlya: 4100g
Hossza: 54 cm
Várom a kommenteket!:)ÉS persze BUÉK!
(mivel sokan kértétek hogy kép ne szerepeljen, ezért úgy döntöttem senki képe nem fog szerepelni, viszont aki szeretne megmutatni apróságát, azokat kérem, hogy a facebook link alatt a commentben tegyék meg! Köszönöm!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése