Kezdjük az alapokkal....

Mint mindent,  a „blogolást” is illik a legelején elkezdeni!

Megnyugtatásul, nem fogok egészen a születésem pillanatáig visszaemlékezni , csupán csak a Lilit érintő eseményekig! Róla szól ez a Blog, nem a megismerkedésünk és az eddig eltelt időről! Aki love story-ra volt kíváncsi, annak sajnos rossz hírem van, aki viszont a kislányunkra és a vele kapcsolatos kulisszatitkokra kíváncsi, olvasson tovább!

Történt ugyanis, hogy egy tikkasztó nyári napon lementünk Balatonfüredre kicsit vitorlázni…ami azon a hétvégén történt minket is meglepett 17 héttel később, nem csak a környezetünkben élőket! Mivel ebből kitalálható mi is történt odalent ill. odabent a kabinban, nem részletezném ! :) Azonban lehetőségem van arra, hogy dalban mondjam el nektek! Bemásolom Geszti Péter egyik kevésbé ismert számának (Mit tehet a sejt?) dalszövegét! Régóta szeretem ezt a számot, jelenleg pedig éppen aktualitását képezi életünknek!

1. Nem zörög az ivar, ha nincs vihar,
De jön a sors, meg a bors az orrom alá,
Ez ugye bezavar, akit a kutya sem kérdez,
Vajon az miért lesz, ha nem akar?

2. Ma délután a papa meg a mama
A csoda Ladán hamar ért haza,
És az a vicc, hogy a slicc,
Ami nem nyílt soha, ma engedett egy keveset.

3. Micsoda bevetés, beveszi sejtemet a nevetés,
Ez ám a nem várt születés.
Egy kicsit undok, hogy ennyi csak az indok,
És személyem így lett megalapozott.

4. Most már csak egy emlék a nemlét,
A plazma-gazda holnap a tét.
De nem tudom, hogy vajon hím-e a hámom,
És mire jó a kromoszómaszámom.

5. Alakul a molekula, mocorog az atom,
A genetikusokat csókoltatom.
Vajon innen az út mifele visz,
S miért rohanok úgy, akár Carl Lewis?

6. Ez az út hova jut, a hepe csupa hupa,
Indul, aki tud, fut a sete meg a suta.
Sok a jelentkező, hisz a következő
Selejtező ki tudja, mikor adatik?

7. A rokonok iszonyú konokok,
Hiába szimpatizálok, ők meg nem állnak,
Szintetizálnak monotonon.
Hej! Ha ilyen ez a maraton, én lemondom.

8. A rosszból mi a jó, ami kijut,
Lesz-e forma, mit az ember kifut?
A DNS-spirál meddig inspirál
Engem, ha létezem?

9. Erre vagyok én, ha te vagy az a gén,
A kis ürge, ki fürge, hát fúrd ide icipici fejedet,
Leszek az eseted,
Egy erogén, fotogén, halogén, mmm, heterogén.

10. I love this game! Nekem a többi úgyse kell,
Gyere, hadd keljek egybe ma veled!
Így lehet szervezett, formatervezett
A bébi-szervezet.

11. Hú, de sima ez a duma, na de tova ne rohanjak,
Ha letegez a pete, hö, mihez is kapjak?
Bekacsintok, bekanyarodok, fogadok: megfoganok,
Hogyha vele maradok.

12. Mert erre gerjed, egyre terjed,
Nő a tömege ó, micsoda termet!
Szegény sejtemet a vágy ha húzza,
Nincs tovább, se oda, se vissza.

13. A derekamat ha beadom, ha szabad,
Hisz tudni vágyom: ez az éber álom
Egy ilyen rajt után mit hoz majd,
De nem fejti meg se Sigmund, se Freud.

14. Gyenge kezdés, így jönni létre,
Kapásból befutni a méhbe,
Rám kiált, aki nem nyer:
Csaltál, te spermahajder!

Persze, mondhatnánk, hogy sem a csoda Lada, sem a haza repítés nem jöhet szóba jelen helyzetünkben, de a fentiek tudatában mindenkit kérek, helyettesítse be a meglévő információit a megfelelő helyre! :)

 

Nem kenyerem az okoskodás, az egyetlen cél, hogy megörökítsem azokat a pillanatokat, érzéseket, bánatot és örömöt ami a terhesség hosszú hónapjai alatt történtek velünk – hiszen a szó elszáll az írás megmarad – és később együtt emlékezzünk vissza, milyen is volt mikor még a pocakomban volt és mi minden történik vele a hosszú évek alatt! Ebből is látszik, hogy nem az utolsó néhány hónap „megterhelőbb” élménybeszámolóját szeretném eme virtuális papírra vetni, hanem egy elég hosszú intervallumot szeretnék lefedni életéből. Véleményem szerint ez által könnyebben nyomon kísérhető fejlődése azok számára is, akik vagy a földrajzi távolság vagy a gazdasági helyzet miatt kevesebbet tudnak találkozni velünk, remélhetőleg heti rendszerességgel frissülő blogunk által ott lehetünk a mindennapjaitokban és velünk mosolyogtok! 

Végezetül, de nem utolsó sorban illenék bemutatnom főszereplőnket: Gőcze Lilit! Ez egy 19. hetes és 32. hetes ultrahang kép, mutatván, hogy mi már egészen nagy lányok vagyunk. :)

Lili egy igen aktív baba, egy igazi kis túlélő! Sok betegség után, nem éppen kecsegtető ígérgetések után, a véletlen folyamán de megfogant és most itt van közöttünk, amolyan ¾-es állapotban. :) Jelenleg a 33. héten vagyunk – azok számára akiknek kicsit furcsa a hetekben való számolás, elmondanám, hogy a 8. hónapot igyekszünk teljes egészen betölteni. A kezdeti orvosi vizsgálatok után – amelyek arra tértek ki, hogy megfelelően fejlődött-e az első 17 hétben- megnyugodtunk, és ha lehet mondani, akkor még nagyobb izgalommal mondtuk el a családnak és később a barátoknak! Nem titok – de nem is célom senki félrevezetése – nem tervezett baba volt! Az, hogy mit érzett Marci, amikor 2012.09.24.-én este nyolc óra után elmondtam neki, hogy babánk lesz talán tőle érdemesebb megkérdezni, de az én részemről egy új magyar szó tükrözi leginkább az érzéseimet: hihetetlenpánikfelelősség!
Az a megannyi kérdés, ami a fejemben cikázott ekkor…leírhatatlan! Tényleg ajánlom mindenkinek – de főleg a csajoknak – hogy időben kezdjen el az ember lánya agyalni, felkészülni arra, hogy baba érkezik a családba! Komolyan kell venni, készülni rá! Az, hogy egyik napról a másikra tudtuk meg a helyzet valódiságát nem könnyített semmit a helyzeten..sőt…

Aztán történt valami a 18. héten egy szép keddi reggelen….

MEGMOZDULT! 

Nos, ez az érzés megint csak leírhatatlan! 

Több okból is, mert az idő múlásával minden rúgás, mocorgás átalakul, változik! Az elején, leginkább egy alig érezhető kis, gyakori rúgás sorozatocskára hasonlít…itt kérve elnézést a megfogalmazásért – de pontosan olyan mintha kis puki gázgombócok robbannának szét a beleidben! :) Idővel ezek a rúgások valódi rúgásokká fejlődnek, néha a gyomrod tájékán, néha az oldalad olyan szegletében ahol szinte felfoghatatlan hogyan képes elérni, néha egészen a hasad legalján. A férfiak számára nehéz ezt megérteni, de mindenképpen nagyban segít a megértésben, ha aktívan részt vesznek a pocaklakó mindennapjaiban, amikor kell ott a kezük és tapicskolják anya pocakját! :) Bár itt jegyezném meg gyorsan, hogy az „idegen” kezektől– értem ez alatt: nem anya keze – általában megrémülnek és semmi pénzért nem hajlandóak megmozdulni! :) Ki tudja, miért van ez! Mi is nagyon sokszor vártunk percekig, mire sikerült „rávenni”, hogy apának is rúgjon egyet a kedvünkért!

Vannak kellemes rúgások, amikor elmélázol milyen jó és szép most minden, de vannak persze a fájdalmasabbik fajtákból is bőven! Van egy vicces történetünk is, amiből mindenki számára kiderül, hogy a mi Lilink bizony nem fog klasszikus zenét játszani hegedűn….történetünk, valamikor a 4 és fél éves romantikusnak induló Búsuló Juhász étterembe tett látogatásunkkal kezdődik! Az ételek kiválóak voltak, csupán Lilinek a cigány prímás duó hangja nem tetszett, egészen pontosan a hegedű szó! Akárhányszor rázendített a hegedűre drága barátunk, Lili valami megmagyarázhatatlan módon, de egész erejével a gyomromat magát kezdte szétrúgni! Előtte, sem utána nem csinált ilyet soha! Mindezeknek köszönhetően minden egyes rúgásnál azzal kellett foglalkoznom, hogy nehogy a velem szemben ülő Marci előételére, levesére, főtételére és desszertjére terítsem az előző napokban elfogyasztott táplálékot! Amikor barátunk pihenni tért és csak az emberek megnyugtató duruzsolása hallatszott, megnyugodott, szó legszorosabb értelmében, ellazult, ehettem tovább. Igen-igen, semmi sem tart örökké, cigány prímás barátaink pihenője sem! Szakaszokban, de pl.: fél óra alatt sikerült megennem egy kb. két és fél deci levest! :)

Azóta szerencsére lelőhetetlen és minden egyes nap újabb meglepetésekkel szolgál nekem, nekünk, nektek!

Mára zárul Móni Liliről szőtt móka tára!