(sokat gondolkoztam, hogy megosszam-e sorokat veletek!)
Mint minden rendes - valamirevaló
családban - vannak apukák is, akikről kicsit megfeledkezünk, amikor a baba és a
mama van a figyelem központjában!
Egy férfi szemszögéből egészen
más a váradósság 9 hosszú hónapja! Úgy gondolom, érzelmi szempontokból, nekik
még egy fokkal nehezebb a terhesség mibenlétének elfogadása. A mi esetünkben,
ez fokozottan igaz! A gyerek kérdése korábban sokszor felmerült már köztünk, de
mind a ketten a távoli jövő egyik nagy célkitűzésének tekintettük! Jókat
mosolyogtunk a neveken, a TESCO padlóján hisztiző kisfiúkon/kislányokon
miközben elkönyveltük, hogy „jaj de jó, hogy nekünk nem kell ezt a hisztit még
átélnünk” ki nem mondott felkiáltásokkal sétáltunk tovább.
Igaza van Laci barátunknak: „ a
gyerek sosem jön a legjobbkor” …Nézzük, csak meg a mostani párkapcsolatokat! A
párokban élők józanabbik fele nagyon jól elvan gyerek nélkül, az első gyerekes
anyukák életkora egyre távolabb tolódik. Fontosabbnak tartják az utazást, a
gyerek nélküli szórakozást, a szabadságot…és valljuk be őszintén, ki
hibáztathatja őket?! Mi is ebben a cipőben jártunk! A mostani – szülőképes –
generáció nem a régi generáció gondolkodásmódját, életszemléletét tükrözi
vissza! Nincsenek előre elrendeltetett házasságok, nincsenek határok, senki nem
várja el tőlük, hogy máról-holnapra „tegyék le a lantot” és alapítsanak
családot!
Az, hogy mi nem tudtunk
felkészülni Lilire, egyszerre jó és rossz is! A betegségem miatt nem sok esélyt
adtak az orvosok arra, hogy a későbbiekben könnyen és egy éven belül összejöhet
majd egy baba. A sok fertőzés, amit elkaptam eléggé barátságtalanná tette a
méhemet, ha az előbb említett betegség még nem lett volna elég! Félre ne értse
senki, az óvintézkedéseket mindig megtettük és nagy gonddal ügyeltünk rá. Lili
azonban, szerintünk most akart lenni, nevezhetjük ezt a sorsnak vagy a
szerencsének is, de 35 hetes tény, hogy ő itt van velünk! Megkímélt minket a próbálkozásokból
adódó lelki kudarcok átélésétől, a sorozatos csalódásoktól! Nem kellett olyan
egyéb módszerekhez fordulnunk, mint a hőmérőzés vagy a naptár fürkészése.
Betegségem miatti ürömben igazi öröm, hogy nekünk mindezek ellenére sikerült
„összehoznunk” Lilit!
Ahogyan az előző bejegyzésben is
említettem, az éremnek két oldala van! Az, hogy nem tudtunk rá lelkiekben
kellőképpen felkészülni, hogy nem is terveztük megnehezítette a terhesség
tényének elfogadását, legfőképpen nekem! Úgy érzem engem „súlyosabban” érintett
a készen kapott tény, hogy 16-17. hetes terhes vagyok! Igaz, hogy a férfit erre
soha nem lehet eléggé felkészíteni, de saját magunkat véve példaként, a férfiak
tudomásul veszik, örülnek, és mennek tovább! Az, hogy kevésbé lelkisek és
kevésbé látszanak kétségbeesettnek nem róható fel nekik! Hiába… jobban kezelik
a válsághelyzeteket, mint mi nők! :) Elkönyvelte és onnantól tudomásul véve a kész
tényt, várakozó állásban van és ahol kell ott van és ami kell azt beszerzi!
Elvégre ezt várjuk egy apától, nem igaz?! Én megkaptam és nagyon örülök ennek!
Nem is tudom mihez kezdtem volna,
amikor elmondva neki kétségbeesetten verte volna fenekét a földbe és úgy
bömbölt volna, mint én! Tőlük várjuk a megnyugtató szavakat, a biztatást és a 9
hónapon át tartó türelmet, elfogadást és segítőkészséget! Az a mérhetetlen
nyugalom, amikor elmondtam neki, hogy terhesek vagyunk, ráadásul egy eléggé
előrehaladott állapotban, tankönyvi példa lehetne! Én sosem kezeltem túl jól
életem válságos pillanatait, aki kicsit is jobban ismer, tudja, hogy ezt a
feszültséget úgy vezetem le, hogy bömbölök és rettentően kétségbeesek! De úgy
rendesen! Megnyugtatásként csak annyit mondott, hogy „figyelembe véve a
betegségemet, tulajdonképpen ennek a babának örülnünk kell!!!! Hiszen milyen
kicsi esélyekkel, de összehoztuk Lilit "….És be kell vallanom, igaza van! Lacinak
is, hiszen nem a legjobbkor csöppent közénk, de örülni kell! Lesz egy közös
babánk, egy olyan valakinek, akiben épp úgy benne vagyok én is, ahogyan ő! Egy
kisemberke, aki most döntött úgy, hogy lenni szeretne, szerencsére későbbi
vizsgálatok is azt igazolták, hogy teljesen egészséges és semmi sem ronthatja
el a várakozás örömét! Egy teljesen új világ kapujában állunk, most és nem 2 év
múlva! Most és a jövőre vonatkozóan kell helyt állnunk vállalva minden rosszat
és jót, ami a gyerekneveléssel jár!
Ez a nyugalom, ami sugárzik
belőle nagyon sokat segített nekem abban, hogy én magam is teljes mértékben
megbarátkozzam a helyzettel! Heteken át teljesen idegen volt számomra az anya
szerepe. Nem tudtam mit kellene éreznem, hogy azt mondhassam, igen én erre felkészültem!
Az, hogy a rákövetkező héten megmozdult csak még jobban tudatosította bennem a
tényt, hogy szülnünk kell! Rettentően féltem, hogy esetleg később meggondolja
Marci magát vagy a kapcsolatunk megy rá erre az állapotra! Igyekeztem erősnek
mutatkozni, nem csak a munkahelyen, a barátok előtt, Marci előtt is! Be kell
vallanom, amikor nem volt itthon sokszor vörösre sírt szemekkel sírtam magam
álomba, mert nem tudtam mi is vár ránk, hogyan készüljek fel rá! SAJÁT BABA!
Nem a nővéremé, nem a bátyáméké, nem a barátnőméké! A MIÉNK! Arra rájöttem,
hogy nem egyik napról a másikra fogok ezzel a ténnyel megbarátkozni, de ahogyan
telt-múlt az idő és nőttön-nőttünk, egyre többet mocorogva kezdet leesni a
tantusz! Nem állítom, most sem, hogy erre 100%-an fel lehet készülni, de ha van
egy stabil környezet körülötted, nem gondolom, hogy ne lehetne ezzel
megbirkózni! Elvégre nem kell izgulni, ami be ment ki is fog jönni, így vagy
úgy!:) Tudom, hogy ott lesz velem és együtt csináljuk! Egyikünk sem tudja, mit
kell csinálni a szülés egész ideje alatt vagy, hogy mit fogunk érezni mikor a
kezünkben lesz, de együtt vagyunk és szerintem ez a legfontosabb!
Sokszor, sok helyen, sok
szituációban jön elő, elsősorban a férfiak szájából, a pénz kérdése! Jogos a
téma felvetés és az aggodalom, valóban eléggé sokba kerül egy gyerek
felnevelése és igen gyakran tapasztaljuk, hogy a kiságy és a kisruha vásárlási
lázban elvesző anyukákat ez nem érdekli. Pedig igenis beszélni kell róla! A mai
világban pedig kiváltképpen! Jogos a félelem, de azt azért szögezzük le, hogy
ha mindig a legmegfelelőbb pénzügyi helyzetünkre való felkészüléssel töltjük a
napjainkat egyszer csak tényleg azt vesszük észre, hogy 50 évesek leszünk
maholnap!
Megemlíteném az engem bírálókat is, akik megannyi csúnya
telefonhívás és e-mail (távoli ismerősök, akikkel jó ha 5 évente találkozom) által fejtik ki véleményüket arról, hogy PL: hogy
képzelem, hogy még mindig és ameddig csak a pocak engedi dolgozni szeretnék?!
Vagy hogy nem vettem észre a terhességem és hogy hogyan is titkolhattam el
Marci elől a tényeket ?! De ami a „legjobb”: Hogyan vagyok képes egy Marci
félének gyereket szülni, hiszen ismerjük milyen makacs, kissé egosita és
sorozatosan a lelkemen átgázoló típus stb, stb / Apróbetűs lábjegyzetként, itt
jegyezném meg, hogy szemtől-szemben még nem merték elmondani a véleményüket
ezek az emberek! / Az ő kedvükért, most és utoljára az álláspontom a terhesség
alatti munkával kapcsolatban…pontosítok, az ÉN terhességem alatti munkavégzésemről,
a terhességem valódi okairól és a rengeteg egyéb vádról néhány mondatban:
Sokan hányják a szememre, hogy az
nem lehet, hogy a 17. héten „vettem észre” hogy terhes vagyok! A válasz pedig
nagyon egyszerű, valószínűleg az egyszerűsége miatt nem értik meg a bírálóim,
kritikusaim! A PCO szindróma egyik velejárója a hihetetlenül rendszertelen
menstruáció, a peteérés teljes kimaradása hónapokon át! Mióta az eszemet tudom,
végig ezzel küzdöttem, csak a nevét nem tudtam 2 évvel ezelőttig! Mivel egy
évben jó, ha négyszer menstruáltam megszoktam, hogy nem rohanok minden kimaradó
menstruáció után a patikába terhességi tesztért, tudva hogy mi mindent
megtettünk Marcival annak érdekében, hogy ne legyen gyerekünk! Korábban is
előfordult, hogy a hormonok játékszereként a fél éves menstruáció kimaradás
következtében szédültem és nagyon fáradtnak éreztem magam! A július végén
jelentkező egész napos kisebb szédülések, fáradékonyság és a kis hányinger sem
engedett arra következtetni, hogy terhesek lennénk, mivel igen sokszor mentem
vissza ezzel a tünettel a dokihoz a PCO kezelés alatt, hogy végre kezdjünk
valamit ezekkel a tünetekkel. Nem beszélve arról, hogy HA az üzemi orvosom nem
elégszik meg a 3 hónappal a teherbeesésem időpontjának megállapítása előtt a
PCO kezelés közepén elvégzett vérvizsgálati lelettel, hanem bekért volna egy
friss leletet, akkor kiderült volna a terhességem jelenléte ill. amennyiben
júliusban a nőgyógyászom szintén új vizsgálatokat rendelt volna el
kiderülhetett volna előbb is. Ezt a sorsnak tulajdonítom a mai napig!
Hogy mégis hogyan jöttem rá? Íme:
Egy héttel a 17. heti terhesség megállapítása előtt kezdtem mindentől puffadt
lenni, az alhasam pokolian érzékeny lett, kevés és világos piros vérzést
tapasztaltam egy héten át és a hason fekvés maga lett a pokol! A görcsöket és a
puffadást egyértelműen annak tudtam be, hogy hamarosan végre meg fog jönni a
menstruációm, ahogyan azt ti is biztosan tapasztaljátok, mint megelőző tünetek
együttesét! (Elnézést, hogy a lányokhoz beszélek, de többen vagytok rendszeres
olvasóim, mint a férfiak) Az hogy egy héten át kis vérzem volt egyáltalán nem
volt ritka az én életemben! Mint minden alkalommal, amikor sokáig nem jött meg,
gyakran előfordult, hogy az erősebb vérzés bekövetkezéséig kisebb vérzéseim
voltak, gyakran akár 3 héten át! Tanultuk az iskolában is, ha vérzel nem vagy
terhes! Nos, elárulom, a terhesség első 3 hónapjában a kis vérzéstől a rendes
vérzésig mindenféle mennyiségű vér elhagyhatja a méhedet! Nem 100%-os a
biológia könyv, itt tennék egy felhívást a könyvírók, szerkesztők és a kiadók
felé!
Elballagtam hát 2012.09.24.-én
Dr. Barna János SZTK-s nőgyógyászomhoz és a többi már történelem. A fentiekben
olvashatták lelki levezetését ennek a történetnek. Szóval az vesse rám az első
követ – de személyesen ne üzenetek által – aki hasonló helyzetben, első
gyerekes anyukaként nem ismerte fel terhességét PCO, vérzés, menstruációs
görcsök kísérete és gumi használata mellett!
A következő napirendi pont, amit
már a fentiekben is említettem, Marci hozzáállása a terhességhez és az, hogy
hogyan képzeltem a neki való gyerek szülését!
Nem kívánok ódákat zengeni a
tökéletes kapcsolatunkról, mert oltárian nagy hazugság lenne, máskülönben a
tökéletes kapcsolatokban nem hiszek! Bennünk viszont igen! Nem egyszerű vele az
élet, ezt tudjuk jól, de legfőképpen a barátnőim, akiket időről-időre sokkoltam
mindazzal a sok rosszal amit Marci követett el ellenem, vagyis a lelki békém
ellen! Volt oka Marcinak rászolgálni a vádlóim által feltett kérdésekre! NEM
tagadom!
Sokféle magyarázattal
szolgálhatnék, hogy mégis mi volt az oka a sokszoros megbocsátásoknak (mielőtt megint elindulna a pletykaáradat, elmondanám hogy nem megcsalásról van szó, hanem félreértésekből adódó lelki nehézségekről), de nem
teszem meg ezt a szívességet vádlóimnak, mert ez csak ránk tartozik, senki
másra! Mindenki láthatja, hogy egymás nélkül nem tudunk élni és amióta sikerült
a dolgot egy éve megbeszélnünk a dolgok változáson mentek át! Volt értelme
felvenni a harcot egy Halak személyiségnek egy erős Nyilas személyiséggel :)
(akik nem tudják mi jellemző e két jegy szülötteire olvassanak utána és utána
bólogassanak elismerően bőszen, hogy mibe vágtam én a fejszémet :))
Én hiszek abban, hogy a lelkem, az
érzelmi állapotom stabilizálódása, a „ráncok” eltűnése tette lehetővé, hogy
20%-os teherbeeséséi valószínűség mellett megfogant Lili!
Másik kedvenc példám, amit a
fejemhez vágnak gyakran, hogy miért szeretném annyira megváltoztatni a Marcit?!
Itt szögezném le, nem teljes egészében szerettem volna ha megváltozik, hanem ha
bizonyos dolgokban! Egy olyan ember aki kompromisszumra képtelen, igen nehéz
elérni a legcsekélyebb változást is, nemhogy az összes rossz szokása
elhagyását! DE részben már sikerült és ennek nagyon örültem, majdnem 5 évi és
még ki tudja mennyi munka eredménye, de nagy fejlődésen ment át kapcsoltunk!
Erősebbek lettünk együtt, a Lili pedig még jobban összekovácsolt minket lelkiekben!
Amióta kiderült, hogy apai örömök elé néz, egyre jobban látható a változás
maga!
Kijelentem, hogy egy ilyen
embernek, mint a Marci, igenis merek és akarok gyereket szülni! Mert kellően
felkészült, mert szeretem, és mert tudom, hogy meg akarjuk csinálni és mert
közel sem arról a Marciról beszélünk már aki 2 éve volt és mert hiszem, hogy
Lili által egymást is jobb emberré formáljuk!
Miért hiszem azt, hogy én
tökéletes vagyok?! Neeem, el kell hogy mondjam kedves véleményező, nem hiszem,
sőt tudom, hogy nem vagyok tökéletes! Ahogyan te sem kedves bírálóm! Nincs
tökéletes ember, ezzel tisztában vagyok! Én is nehezen adom fel az elveimet, a
saját gondolataimat,érzéseimet, véleményemet, ahogyan mindenki más – lásd Marci
– de a mi kapcsolatunkban én vagyok az, aki elnézőbb és alkalmas a
kompromisszum megfogalmazására, kimondására és annak végig vitelére azért, hogy
a kapcsolatunk egyre jobbá és jobbá váljon! Amennyiben ezt a tulajdonságomat
nem érted meg, abban az esetben nem tudok jobb válasszal szolgálni elégedj meg
ezzel!
Végezetül a munka! Talán ez az a
téma, ami leginkább kiveri a biztosítékot! Vannak elveim ezzel kapcsolatban, az
talán baj? :(
Hangsúlyozom, belefáradtam a rengeteg bírálatba és abba, hogy
nem hagyják, hogy elmondhassam a véleményemet vagy hogy kiálljak az igazamért!
Tudom, hogy nem gondolkozunk egyformán, pláne nem a gyerek és a munka
kérdésében, de ha én el tudom fogadni az ő gondolkodásmódját, akkor más miért
nem tudja az enyémet?
Nagyon egyszerű az amit
szeretnék, az okai még inkább! Nem vagyok az az otthon ülős anyuka típus de nem
is vagyok karrierista picsa aki a családját elhanyagolja és a babysitter-re
bízza a piszkos munkát! Az én elképzelésem szerint, a baba megszületésétől
számított fél év múlva 4 órás műszakban, heti 5 nap visszatérnék a Hidria
Bausch Kft-hez és folytatnám a másfél éve elkezdett munkámat! Nem azért mert én
egy nagy valakinek érzem magam, azért mert érzem, hogy nekem ez így a
legmegfelelőbb! Nem igazán hiszem, hogy ha heti 5 nap 4 órában a nagyszüleivel
és/vagy az apjával lesz abból neki komoly szellemi sérülése lenne vagy, hogy
nem fog ettől megfelelően fejlődni! Az első hat hónap meghatározó, akkor csak
az övé leszek, vele vagyok! Később azonban meg kell tanulnia, hogy nincs mindig
anyu odahaza, neki is mennie kell, és ettől nem dől össze a világ! Mondják,
hogy így később lemaradok a nagy és első pillanatokról, de nem bánom! Úgy sem
lehet minden nagy pillanatnál ott lenni és még másnak csak egy pillanat jut
nekem ott az egész élete, hogy részesülhessek a későbbi első vagy második
pillanatokból, ami akárhonnan is nézzük nekem így is úgy is az első lesz!
A másik dolog, hogy egy éves kora
után bölcsibe szeretnénk adni és 8 órásban dolgozni! A többes szám nem volt
véletlen, Marci is egyetért abban, hogy a bölcsi semmi károsodással nem jár!
Talán a kevésbé bírálókat meg tudom győzni azzal, ha elmondom, hogy fontos a
nagyszülei és a mi számunkra is, hogy egy olyan bölcsibe írassuk ahol kellően
foglalkoznak vele! Gondolok itt az idegen nyelvekre, a különórás programokra és
a rengeteg különféle képesség és készségfejlesztő játékra! Tudom, hogy nem két
forint az ilyen bölcsi, de remélem nem kell mondanom, hogy a későbbi jövőjét
szeretném ezzel megalapozni! Nem fogom túlhajtani, sem egyik külön órás
foglalkozásról a másikra cipelni, nem hagyva neki nyugtot mielőtt bárki ezt
szűrné le! Mivel diákmunkáztam bölcsödében és vigyáztam is két csöppségre egy
éven át, annyit azért sikerült leszűrnöm, hogy sem a „túl-képzésnek” sem az
„alul-képzésnek” nem látom hasznát a gyerekek esetében! Van egy köztes arany
középút amit érzem, hogy mi meg tudunk találni és tudunk a későbbiekben úgy
változtatni, módosítani rajta, hogy az Lilinek a legmegfelelőbb legyen, a
véleményét meghallgatva!
Arra a kérdésemre, amit a vádakra
való magyarázat alapján teszek fel a levél zárásakor, soha nem érkezett még
válasz!
A kérdés a következő: Rossz anya
vagyok, mert igyekszem megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között és a
gyerekemnek a lehető legjobb alapokat szeretném biztosítani a jövője számára???
Vállalom, nem érzem magam annak (rossz anyának)
és még egyszer zárásként hangsúlyoznám, hogy ez az én véleményem és érzéseim a
gyerekneveléssel kapcsolatban mindenki más, másfajta véleményét tisztelem és
teljes mértékig megértem!
Végezetül pedig, mivel hála a jó
égnek szinte a végig panaszmentes terhességet tudhatunk a hátunk mögött,
megtehettem, hogy dolgozom, ameddig csak lehet! Nem akartam otthon feküdni, ha
pénzt is kereshetek, egy olyan munka által, ami egy terhes nőre semmiféle
fizikai vagy komolyabb lelki megterhelést jelentene! Nem,... nem azért mer skót
vagyok, vagy mert nekem kell eltartanom a gyerekünket, mert Marci nem képes rá!
Szó sincs ilyesmiről! Azért mert ettől érzem magam teljesnek és biztosíthatok mindenkit afelől, hogy végig
Lili egészsége és fejlődése volt a szemem előtt és kész vagyok akár most is
letenni a munkát, ha az egészsége így kívánja vagy ne adj ég, a későbbiekben
egy komoly betegség miatt! Képes vagyok, voltam, leszek a munkára mindaddig még
a jövendő családom ezzel nem károsítom meg! Képes vagyok dolgozni akkor miért
ne tehetném meg? Nem hiszem, hogy az asszonynak 0-24 otthon a helye, valaki
viszont ebben hisz! Elfogadom azok véleményét 100%-ban, de azok akik
szidalmaznak, káromkodnak, kibeszélnek a hátam mögött és nem engedik, hogy elmondjam a véleményemet nem
tudok mást mondani, mint ezt a bejegyzést olvasva reménykedem, hogy megértik az
álláspontomat és elfogadják véleményemet, életszemléletemet és a kapcsolatunkat
Marcival olyannak amilyennek MI szeretnénk! Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése