2013. március 27., szerda

Nehézségek...





Gondolom mindenki számára ismerős a jelent és maga az érzés is, amikor egy bevásárló központban, vagy a boltban a padlón vergődő hisztis kisgyerek láttán értetlenül állunk a dolog előtt és megfogadjuk, hogy nah aztán mi tuti nem így fogjuk nevelni a jövendő gyermekünket, gyermekeinket. Elítéljük az anyát, az általa alkalmazott nevelési normákat, vagyis inkább annak nemlétét. Nem tagadom, az én szemöldököm is a hajtövemet verdeste mikor ilyen hisztis, ordibálós, kezelhetetlen gyerekkel kerültem szembe. Megint nehezebb, ha magunk vagyunk a közvetlen elszenvedő alanyai az esetnek. Egy hisztis, kezelhetetlen gyerekre vigyázni rengeteg energiát von el, legszívesebben csak sírnánk mi magunk is. A tehetetlenség és az, hogy nem tudjuk tartani az általunk elképzelt és szentül megfogadott nevelési formákat kiábrándító és mélyen elkeserítő. Az igazság azonban az, hogy kívülállóként nagyon könnyen beszél az ember. A kívülállók alatt pedig a még gyermektelen felnőtteket értem.
Nagyon nehéz tartani magunkat a normákhoz, amiket akkor fektettünk le mikor még terhesek voltunk. Gondolok itt az olyan elképzelésekre, hogy szoptatni szeretném, avagy sem, engem hogy az ágyban köztünk aludjon, avagy sem. Engedem-e hogy mesecsatornák borzalmasan erőszakos ill. lebutított elmebajosoknak szánt rajzfilmjein cseperedjen fel, ahelyett hogy több időt töltenénk együtt, mit ehet és mit nem, mikor és hol. Aztán itt van a büntetés kérdése is, elegendő, ha nagyobbacska korában kezdem el a sarokba állítani vagy már egészen kis korától kezdve alkalmazzuk ezt a büntetési formát?! Ki büntetheti és ki nem? Milyen gyakran és milyen esetekben alkalmazzuk?! Bűnbocsánatot követően megszeretgetjük avagy sem?! Leültetjük-e a gyereket és elmondjuk-e neki, hogy pontosan mit követett el, miért rossz az amit csinált, legközelebb hogyan kellene az adott szituációban viselkednie és pontosan miért kapja az adott büntetést?! Gondoljon bele most mindenki, rengeteg energia! Mert mondhatnánk azt, hogy oké, szemet hunyok felette, mert kialvatlan vagyok és fáradt és különben is, egyszerűbb ma a szőnyeg alá söpörni a dolgot és szentül megfogadni, hogy majd holnaptól foglalkozunk a problémával.

Bennem is folyamatosan fogalmazódnak ezek az elhatározások a neveléssel kapcsolatban. Elítélni senkit nem szabad, amiért szigorúbban, avagy lazábban neveli a gyerekét. Csodálkozni és értetlenül állni azonban szabad, elvégre gondolati szabadság korát éljük, nemdebár. Viszont ahogyan az elején is említettem, kívülállóként nagyon könnyű a dolgunk. Megosztok néhányat a saját elképzeléseimből és mindenkire rábízom annak bírálatát. Nagyon remélem, hogy az ezekhez 100%-ban tudunk majd igazodni és alkalmazni is őket.

Már jóval a teherbeesésem előtt megfogalmazódott bennem, hogy ameddig lehet, Lilit távol tartom a tv-től és a plázáktól. Értem ezalatt, a plázákban található mozikat is. Nem hinném, hogy ha a fent említett meséktől a megfelelő irányba indulnánk el ill. azt sem szeretném ha idejekorán hozzászokna a plázázáshoz. Félre ne értsen senki, mint minden csajszi én is imádok a plázában órákat tulajdonképpen semmittevéssel eltölteni. Később, ha a barátnőivel plázázni szeretne, nem fogom hét lakat alatt őrizni. A hat éves korig tartó időszakban azonban feleslegesnek tartom. Miért 6? Mert az iskolakezdéssel már ez elkerülhetetlen. Addig nem látom értelmét, hogy a babakocsival befurakodjak a butikokba, megkérjek valakit – végig aggódva, mert az ördög sosem alszik – hogy nézzen rá Lilire, amíg én ezt meg azt a ruhát felpróbálom. A másik a rengeteg negatív inger, ami ilyenkor érheti. Gondolok itt a Mc’Donaldsok nem éppen egészséges kínálatára, a gyorséttermekre. Nem hiszem, hogy egy plázázással együtt töltött nap után Happy Mail menüvel ajándékozzuk meg gyereket jót teszünk vele. Tulajdonképpen egy „jutalom” lenne a számára, hogy az egész napos shoppingolást kisebb hisztikkel kibírta, mert anyu megzsarolta, hogy ha viselkedik, akkor menü a jutalom. Nem kell hozzászoknia a társadalmunkra amúgy is jellemző és a későbbiekben elkerülhetetlen gyorséttermi kosztokhoz, amíg lehet. Jó, rendben, elfogadom azok véleményét, akik azt állítják, hogy ha megfelelően neveljük Lilit, akkor akár a hisztik is elkerülhetőek. Ezzel teljes mértékig egyetértek, de félre is értenek. Nem azért „zárom el” a plázák és a bevásárló központok okozta „élményektől”, mert félek, hogy kiveri a hisztit, hanem, mert nem hiszek annak jótékony hatásában. Véleményem szerint töltsön a lehető legtöbb időt a szüleivel egy gyerek az első időszakban (később úgysem látjuk, csak ha pénzt kér és huss, már csukódik is az ajtó mögötte) hogy a megfelelő alapok – amelyekkel a későbbiekben megfelelően tud majd a társadalomba beilleszkedni -  bevésődjenek a kis tudatába. Szeretném, ha tőlünk tanulná meg, hogy pl.: az asztalnál hogyan kell ülni, viselkedni, enni, az evőeszközök használatát, ne a gyorséttermi műanyag evőeszközök világában éljen. Nem elzárni akarom a külvilágtól, hanem pont az ellenkezője. Megmutatni és megtanítani neki milyen a világ egyik és másik oldala. Ugyanúgy szeretném, ha lennének pizzázós - filmnézős otthoni estéink, pizsamában, gumicukorral, forró kakaóval, mint azt is, hogy egy elegáns étteremben elfogyasztunk egy finom ebédet. Szeretném, ha a minél több inger hatására későbbiekben jóval többet profitálna az életében, mint azok a szülők gyerekei, akik nem fordítanak elég időt nevelésükre.

Ugyanúgy fogom emberek közé engedni, sőt, igyekszem őt minél több emberrel megismertetni. Ugyanúgy engem, hogy nyáron a sárban dagonyázzon és ismerkedjen a játszótéren, átjárjon a barátnőjéhez stb. Viszont, ahogyan említettem az éremnek két oldala van. Szeretném, ha angol nyelvű óvodába és iskolába járna, német tanárnő foglalkozna vele különórákon és hogy sokat sportoljon. Szeretném minden ünnep alkalmával vele elkészíteni itthon a hobby boltokban beszerzett alapanyagokból a dekorációt, ajándékokat. Mindezeket olyan egyensúlyban tartani, ami számára még nem megterhelő és nem jelenti azt, hogy a szabadidejét kell teljes mértékben feláldoznia a „kötelezőnek” tulajdonított dolgok oltárán.

Sorolhatnám még hosszadalmasan, de ezeket majd a későbbiekben látni és olvasni is fogjátok, most nem részletezném tovább inkább más nehézségekről mesélnék, amelyek mostanság érintenek minket és sok fejtörést okoznak.

Nehéz dolog ez a gyereknevelés! Nagyon! 3 hetes, de már most önálló személyiség, akarattal. Igyekszik az ember megfelelni egyfelől magának, másfelől a körülötte élőknek. Fontosak és megfontolandóak a védőnő tanácsai, ugyanakkor hanyatt-homlok a nagyszülők véleményével ellentétesek. Nem lenne elég a saját dilemmánk, még pluszban figyelni kell arra, hogy a nagyszülőket esetlegesen ne bántsuk meg. És itt tértem ki a következő nagyon nehéz dologra, ami a szülőléttel kapcsolatos: A családtagokkal való egyensúly megtartása. Óhatatlan, hogy egy idő után az ember besokall a rengeteg jó tanácstól, ugyanakkor ugyanolyan fontos, hogy nyugodt és higgadt viselkedési formákat bevetve – egy nagy levegő után – higgadtak maradjunk és megértessük velük, hogy az akkor volt – x évvel ezelőtt – most már mást mondanak, ami nem felétlen rossz. Éreztetni, hogy ők is ugyanolyan fontosak a baba életében, mint mi magunk, de mégis kedvesen elutasítónak lenni azon tanácsokkal, amelyet saját véleményünk szerint nem tartanánk be. Pokolian nehéz! Ugyanolyan nehéz a nagyszülők „megnevelése”, mint a saját gyerekünké. Igazság szerint szeretnéd magad megtalálni a nevelés országútján a megfelelő utat - segítség nélkül -  ugyanakkor lássuk be, szükség van a segítségükre.

Következő nehézségünk maga a párkapcsolat! Nem, nem arra gondolok, hogy esetleg velünk lenne bármi probléma. A nehézségek azon válfajáról beszélek, ami a gyerekkel kiegészült párkapcsolatokat érinti úgy általánosságban. Amikor még dolgoztam és a munkatársak sorra jöttek érdeklődni és jó tanácsaikkal elhalmozni. Az egyik ilyennek tegnap este lett kézzel fogható bizonyítéka. Azért is emlékszem rá ilyen jól, mert az egyetlen olyan jó tanács volt, ami minket kettőnket érintett és nem közvetlen a babával kapcsolatos volt. Kollégám arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg lehet, és amíg van rá egy röpke másodpercünk fogjuk egymás kezét, adjunk puszit egymásnak, mert a baba mellett nehéz lesz megvalósítani. Lám, lám, mennyire igaza lett. Valóban így van! Marci este megfogta a kezem, már markoltam volna rá én is, amikor Lili felébredt a hajnal két óriási etetésre. Fontos, hogy találjunk időt a régi puszikra is, a röpke simogatásokra és ölelésekre. Továbbra is igényeljük egymás társaságát, közelségét, egy gyerek mellett sem tartom megengedettnek a kapcsolatunk elhanyagolását. Éppen elég „veszteség” a gyermákágyi 6 hét sexmentes időszaka számára, ne akarjuk ezt még azzal fokozni, hogy rá sem hederítünk a párunkra.
Mivel nemsokára 6 hetesek leszünk, a már említett világunkat is igyekszem egy kicsit szélesebbre tárni, aminek két nagyon jó példája lesz az 5 éves évfordulós esténk és a május végi esküvői meghívásunk. Kicsit kiszakadni a szoba 4 fala közül, a szoptató anyuka szerepből, a pizsamán kívül mást felvenni és újra nőnek érezni magamat! Újra együtt lenni kettesben Marcival, ahogyan az Lili előtt volt. Kicsit figyelni egymásra és szeretgetni egymást! :) 

Igyekszem már most  - naptáram lapozgatása közben – arra összpontosítani, hogy mikor és hol tudok majd néhány percet órát lecsípni a napunkból, hogy más dolgokkal is foglalkozhassak. Fontos a szervezés, mert mint említettem nem szeretném ha Lili anya egyéb dolgai miatt hiányt szenvedne. Mondok erre is példát:  6. hét után elkezdeném idehaza a tornát, később pedig eljárnánk a kismama tornákra. Kozmetikust is igyekszem visszavezetni életünkbe havonta egyszer. 2 hónapos korától a védőnőnk által szervezett baba klubbot és a 6. hónaptól a  könyvtár által szervezett zenés foglalkozásokat is szeretném majd kipróbálni. Közben olyan dolgokkal is foglalkozom, mint a későbbi – nagyobb méretű – babaruhák beszerzése, a megfelelő folyadékpótlás (napi 4 liter), blog írás, Lili kinti levegőhöz való fokozatos szoktatása (cél, hogy két etetés között – ami kb. 2,5 óra – kint tudjon majd maradni a babakocsiban), a vacsora elkészítése, a fürdés (mert akármennyire hihetetlen, mindig akkor ébrednek fel amikor éppen készülök fürödni) és a hajmosás, a köröm ápolás, a mosás és a ház takarítása.

Napjaink általában fél hatkor, hatkor kezdődnek, amit egy délig tartó – mostanában ez lett az új szokása – nem alvás időszak követ, két óránkénti etetéssel, gagyogással, hintázással. Dél táján már beadja a derekát és alszik kb. 3 órát majd két óránként újból következik az evés. Ezt a hat körül megtartott fürdéssel szakítjuk meg, majd kilenc óra magasságában újra erőt vesz rajta a fáradtság és kb. hajnali fél kettőig húzza a lóbőrt! Onnan ismét indul a két órás etetési periódusunk. Láthatjátok, hogy jelenleg még nincs sok szabadidőm, de nem bánom, mert tényleg nagyon élvezem a Lilivel eltöltött időt. Ez egy más világ, változom vele én is, változik vele a Marci is. Nehézségeink adódnak, nah de kinek nem! Voltak, vannak és lesznek, de higgyétek el nagyon várom Lili növekedésével együtt járó nehézségek garmadáját! Nagyon várom!


2013. március 19., kedd

Nah mi a helyzet?





Születési súlyunk: 3630 gr
Kórházból való távozáskor mért súlyunk: 3360 gr
Itthon mért induló súlyunk: 3310 gr
2,5 hetes meztelenül mért súlyunk:3650 gr

Konklúzió: szépen cseperedünk! :)

Nemcsak a kórházban visszafogyott súlyunkat szedtük vissza (minden baba fogy egy kisebb mennyiséget a születését követően) 2 és fél hét alatt, hanem még sikerült egy kicsit híznunk is! Pedig már a kétségbeesés mély bugyraiba készültem hosszú hónapokon át belesüllyedni….márpedig az a gyerek nem hízik, aki nem eszik! Tudom, én is írtam nem is olyan régen, hogy ha nem megy a szoptatás attól még nincs világvége, de élőben átélni egészen más. Nem tudtam parancsolni az anyai szívemnek, kezdtem aggódni. Azoknak akik minden nap látják, nem tűnik fel a hízás semmiféle jele, még a mérlegnek sem vagyunk hajlandóak egy idő után hinni.

Heti védőnői látogatás letudva azonban, kellően megnyugodtam a biztató szavak hallatán, hogy azért talán mégsem annyira reménytelen a helyzetünk. Van értelme a 2 óránkénti etetéseknek, a hosszú ébren töltött estéknek, a bőrkeményedésnek a könyökeim csúcsain, a rengeteg anyatejtől sárgálló Lili kakiknak. Ideje felfognom, hogy az, hogy a cicijeimet üresnek érzem, még nem azt jelenti, hogy nincsen, hanem azt, hogy a kezdeti sárgaság elmúltával (kis fokú sárgasággal engedtek minket haza), az idő előrehaladtéval egyre jobban megnövekedett étvágya miatt teljes egészében kiszipolyozza a cicikben lévő összes tejet.  Tulajdonképpen igaza van – belátom - mert akkor hogyan ehetett volna egy étkezésre 70 dekát egyszerre?!

Sárgaságról azt kell tudni, hogy nagyobb fokú aluszékonysággal és étvágytalansággal jár. Magát a sárgaságot a vérben felgyülemlett bilirubin anyagoknak „köszönhetjük” amelyet kék lámpás fénnyel tudnak a leghatékonyabban és a leggyorsabban eltüntetni. Bilirubin a vérből nehezen ürül, idő kell, mire a szervezet sikerrel közömbösíti. Ennek az anyagnak a fokozatos elbomlásával lesz egyre éberebb – annyira édes amikor beszélünk hozzá és a kis gombszemecskéivel nagyon figyeli minden egyes szavunkat – és úgy növekedik meg az étvágya is. A cicim jelenleg a megnövekedett igényekkel igyekszik tempót tartani, ezért van szükségünk néhány etetés esetén egy kis tápszeres kiegészítésre. Nappal gyakrabban van erre szükség, de az éjszakai etetéseket eddig sikerült tápszer nélkül megoldanunk.

Ahhoz, hogy kellő mennyiségű teje legyen egy anyukának rengeteg, napi 4 liternyi ásványvizet kell behüpürtyülnie, amikor csak tud pihennie kell és a szülés során – a sok vérveszteség miatt, ill. mert a babák elszívják a saját szükségleteik fedezése érdekében – vesztett vas mennyiséget a vastablettákkal pótolnia kell. Ezen felül lehet mindenféle egyéb tejfakasztókat alkalmazni, amikről már meséltem. Kellemes sárgászöldeslilás a bőrszínem, rettentően sápadt vagyok, az ajkaim lilák. Ezek a tünet együttesek arra utalnak, hogy nagyfokú vashiányban szenvedek. A vastablettákat azonban addig nem szedhettem, amíg a kezdetleges aranyerem el nem múlt teljes egészében, ugyanis a vastabletta egyik mellékhatása a széklet bekeményítése. Most szólok kedves; jövendő anyukák, hogy a terhesség alatt belétek pumpált vastól olyan sziklakemény kakira kell számítani, amitől a fületek ketté áll majd…valamit valamiért! Viszont most, hogy már az aranyerem és a szülés utáni vérzésem is elmúlt indulhat a vaspótlás!

Most, hogy már lassan 3 hetesek leszünk változások álltak be a mindennapjainkat illetően. 4 és 6 közötti hisztisebb, végigordítós, időszakokat elhagytuk. Igyekszünk a 6 órási fürdetést is napról napra egyre későbbre halasztani – cél a 7 óra – hogy a hóvégi óraátállítás miatt később ne legyen ettől komoly fejfájásunk! Egyre többet vagyunk a levegőn – babakocsiban alszik egy fél órát egy szélvédett helyen – és gyakoroljuk a pocakon fekvést is. Fontos, hogy elegendő időt töltsön a pocakján fekve, mert ezzel erősíti a nyakizmait ill. a fejtartó izmait is egyaránt. Minden időszakra vonatkozóan vannak bizonyos, kötelezően előírt teljesítendő feladatok, amelyeket a védőnői látogatások alkalmával fel is jegyeznek. Az egyik ilyen 1 hónaposoknak előírt tudás az, hogy hason fekve képesek legyenek egyik oldalról a másikra fordítani a kis buksijukat. Amennyiben ez nem menne, akkor ezen még dolgoznia kell a szülőknek és a babának a későbbiekben. Minden baba, születését követően egy kisbaba könyvecskét kap, amibe minden oltást, vizsgálatot, fejlődési szakaszt rögzítenek. Ennek megléte egy életre szól, tehát jobb nem elhagyni.

Lassan közeleg a 6 hetes kontroll vizsgálatok ideje is. Nem csak engem, hanem Lilit is megvizsgálják. A hat hetes gyermekágyi időszak elhagyása esetén – amennyiben panaszmenetes a mama – újra élhet házas életet, újra vehet ülőfürdőt, újra tornázhat és újra mehet emberek közé. A hatodik hét a szabadság egy picinyke kis kapuját nyitja meg az anyák előtt. Meg kell mondanom, az eddigi 2,5 hetes bezártságot nagyon jól viselem, egyáltalán nem borultam még ki amiatt, hogy 0-24 a szobában vagyok szinte és a Lilinek élek. Később viszont – nem csak a mama miatt – szükségesség válik, hogy egy kicsit eltávolodjunk – néhány órácskára – a babánktól, hagyjuk hogy a nagyszülőkkel legyenek, ismerkedjenek a többi családtaggal és mi is egy kicsit regenerálódhassunk, feltöltődhessünk akár csak annyi időre még a bevásárlást elintézzük.
Mint említettem a Lilit is megvizsgálják majd. Kötelező ultrahangos vizsgálat során megnézik, hogy a csípője megfelelően fejlődik-e. Ennek eredménye nagyon fontos! Nem kötelező, de ajánlott vizsgálatok egyike még a koponya ultrahangos vizsgálata is. Minden egyes vizsgálat során a kóros elváltozásokra utaló jeleket keresik. Olvasva a baba egészségügyi kiskönyvét már egy hónapos korára képesnek kell lennie a fent említett fej átforgatásra, rövid torokhangokra, a váratlan hangoktól való összerezzenésre és a rövid ideig tartó fókuszálásra. Jelentem még nem vagyunk egy hónaposak, de akár ezeket már most kipipálhatnánk. :)

Kellemetlen hálapénzzel kapcsolatos teendőinket is sikerült letudnunk. Abba most nem megyek bele mennyire felháborító magának a hálapénznek a megléte ill. annak elvárása, de tény, hogy mivel fogadott orvosunk és szülésznőnk volt, kénytelen kelletlen, de adnunk kellett. Mikor a hatodik hónap tájékán jártunk az egyik előadás után komolyan felhívták a figyelmünket arra, hogy válasszunk még idejében orvost és vele szülésznőt. Így találtunk rá szülésznőnkre, akinek javaslatára a Parragh doktor úrnál kötöttünk ki. Mivel fogadott orvosunk volt, ezért a magánrendelésére kellett elmennünk Érdre havonta, ahol szépen, minden egyes alig 15 perces vizsgálat+konzultációs alkalmakkor legomboltunk rólunk 12.000 forintot. (És mi még szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy a 6. hónaptól jártunk hozzá…mindenki számoljon utána, figyelembe véve, hogy az utolsó hónapban már hetente jártunk hozzá) Kimondatlan közhiedelem volt a szülő nők és az internetes fórumozók körében, hogy 100.000 forintot kér a Parragh doktor szülésenként. A szülésznőknek pedig 20.000 ft-tól kezdődött a „honoráriuma”. Kimondani egyik sem merte, meg sem említették. Mi nem szerettünk volna és nem is véltük „jogosnak” a 100.000 forintot, viszont „megsérteni” ??? – jó szó ez egyáltalán??? – a tőlünk elvárt és előírt normákat, ezért abban maradtunk, hogy 60.000 ft-ot adunk a doktor úrnak és 20.000 ft-ot a szülésznőnknek. Amennyiben húzta volna a száját, úgy megmondtuk volna, hogy akkor mi értelme az élet minden tekintetben való védelme és gyógyítására feltett esküjüknek ill. annak is „örüljön”, hogy  a jelenlegi gazdasági helyzetben mi ennyit láttunk megalapozottnak és tulajdonképpen mi jogon várja el magát a hálapénzt?! Szerencsére azonban erre nem került sor, legalábbis Marci elmondása szerint, mert ő vitte el a pénzt mialatt én Lilire vigyáztam.
Összefoglalva, nem éppen olcsó mulatság a gyerekvállalás. Minden költségünket összeadva, a szülésig, elmondható, hogy közel félmilliónál járunk. Tudunk (tudtunk volna) azonban másként cselekedni?
Igaz, megtehettük volna, hogy nem fogadunk sem orvost sem szülésznőt, azonban ott volt a félsz, amit annyi helyről hallani, hogy „De mi van ha az ügyeletes ránk sem néz, hagyja hogy szenvedjünk stb…?”. mondatokat. Nem tudtam volna teljes nyugalommal így szülni, ennek pedig ára van a mai Magyarországon, sajnos! L

A kiadásokat szigorúan vezető leendő apukajelölt olvasóimnak, nem elrettentés céljából, hanem csakis a tisztánlátás érdekében egy kis matekpélda:

Vegyünk egy 3 hetes kisbabát! Mennyi lesz az év végén összesített kiadás,ha ezalatt a 3 hét alatt 1 db 50 db-os pelenkacsomagot használ el (3000 ft átlagárral számolva), 2 csomag popsitörlőt (350 ft átlagár), fél doboz popsikrémet (700 ft átlagár) és fél doboz fürdetőt (800 forintos átlagár) használ el???:)

Miután megkaptad az eredményt vegyél egy nagy levegőt és hidd el nekem, hogy ha a kezedben foghatod és édesen figyel rád, már nem is fog érdekelni ez a nagy összeg. Még akkor sem, amikor a reggeli tisztába tevéskor a háta közepéig úszik a kakiban, vagy amikor tisztába tevés közben pisili le a tiszta ruhácskáját, vagy amikor keservesen sír valami miatt. Valahogy ezek a rossz pillanatok is megszépülnek és csak a szépre és a jóra emlékszel! Valószínűleg ezért tudjuk mi is és mások is tovább csinálni nap nap után ezt a gyereknevelésnek nevezett nagyszerű, de felelősségteljes munkát! Sosem lehet erre felkészülni, sodródni kell és élvezni!

Mindig a TLC csatornán futó John Kate és 8 gyerek című sorozat jut eszembe, ahol a házaspár egy ikerpár mellé, egy hatos ikergyerkőcökkel megáldott nagycsalád mindennapi életét éli a kamerák előtt. Ha nekik megy 8 babával, akkor nekünk, nektek miért ne menne egy gyerekkel ugyanez? Ha elfogy a türelmed vagy kétségbeesel végy egy nagy levegőt és adj egy hatalmas cuppanós puszit a kis pofikájára és folytasd tovább a napodat! Nagyon nehéz dolog a gyereknevelés, de hidd el, hogy megéri!

Várunk minden kedves látogatót a következő héttől, előzetes egyeztetést követően!:)

2013. március 15., péntek

Életünk az üvegfalon túl





Kis helyzetjelentés:



Mivel Lili és apukája kitúrtak az ágyikóból, folytatnám a kórházban töltött 3 nap és hazaérkezés követő eseményekkel. Egész este nagyon szépen aludt – bár a tegnapi hirtelen hidegfrontot erősen megszenvedtük – ezért, most még viszonylag kipihent is vagyok, tele emlékekkel. Szerdán este fürdéskor észrevettük, hogy leesett a köldökcsonkunk is! Jöhet a tapsvihar! :)

Szóval ott jártunk, hogy 17:40-kor megszületett Gőcze Lili! Az együtt eltöltött idő után őt egész éjszakára bent tartották a csecsemős osztályon, ahol a cukorszintet, légzést és vérképet ellenőriztek, mind a kötelező vizsgálatok részeként. A Szent Imrében az a felállás működik, hogy amikor szeretnéd, kikérheted a babádat a csecsemősöktől, visszaadni is akkor adod nekik vissza, amikor szeretnéd, vagy amikor egy nap egyszer elviszik fürdetni vagy valamilyen vizsgálatot kell elvégezni rajta. A frissen szült anyukák általában bent tartják aznapra vagy éjszakára a babát, hogy nyugodtan tudjanak pihenni, mert bizony van mit kipihenni. Engem este 8-kor targoncázott át a Marci és a szülésznőnk a tolókocsiba, ölemben a táskámmal és egy utolsó puszi kíséretében Marci balra el, én pedig jobbra a csecsemős osztály felé vettem az irányt. Itt elfoglaltam az 5-ös kórterem 3-as ágyikóját és próbáltam pihenni. A pihenés ment is volna, ha nem pont a csecsemő megőrző melletti első szoba az enyém. Egész éjszaka dolbyban hallgathattuk, ahogyan a beadott babák egész este sírnak, felváltva. Elmondani sem tudom, ilyenkor milyen pokolian érzi magát az anyuka, és itt nem a testi fájdalmakra gondolok. Fekszel az ágyikódban, mozogni nem tudsz, ezért nem tudsz mást csinálni, mint hallgatod a szomszéd szobából átszűrődő hangos sírást! Az anyai szív ilyenkor nagyon szenved! Mivel születése után Lili keveset sírt és tulajdonképpen arra sem tudtam figyelni, hogy megjegyezzem a sírását a sok más dolog történései mellett, csak abban bíztam, hogy nem az én kis Lilim ordít ilyen keservesen az anyukája után. Legszívesebben felkelne az ember és rohanna hozzá, hogy megölelje, vigasztalja, hogy ne hallja ezt a keserves sírást! Beszéltük is a másik két szobatársammal – Patrik és Luca anyukájával – hogy ez maga a pokol. Ennek következtében hajnali kettőig képtelen voltam egy percet is aludni, akkor feladtam és elmentem egy forró zuhanyt venni, remélve hogy az segít a fájdalmak csökkentésében és addig sem hallom a folyamatos sírást!

A testi fájdalmakról csak annyit néhány szóban, hogy maga az ágyban való megfordulás is rengeteg energiát szipolyoz el, az amúgy is megviselt szervezettől. Érdekes, hogy az utolsó napon beköltöző második gyermekét szülő anyuka már egy órával a szülés után virgonc módon sétálgatott és már kérte is ki babáját. Én csak ámultam és bámultam a fittségén. Szomorúan állapítottam meg, hogy az első szülő anyukák privilégiuma a szenvedés ezek szerint. Minden egyes forduláskor liternyi vér távozik az emberből, a tüdőd olyan mintha fele akkora lenne és negyed akkora kapacitással működne, a legkisebb mozdulattól lihegésbe csap át az ember. A remegés – ami annak a jele, hogy a szervezet teljesen kimerült – még mindig rám-rám tört és egyszerűen nem ment még az sem, hogy a müzli csokim csomagolását kibontsam. Szerencsére a szobatársaim egy nappal előttem szültek, "elsőszülők" voltak, pontosan tudták min megyek most keresztül, és amikor látták szenvedésem segítettek :) A fürdőig való elvánszorgás egy maratoni távnak felet meg akkori érzéseim szerint. Mivel a gátseb még érzékeny volt és az erőlködéstől kezdetleges aranyeret kaptam gyök kettővel, kitolt popsival, görbe háttal és tyúklépésben indultam meg a szobánk fürdője felé. A melegvíz azonban most is csodákat művelt velem! Fél órás zuhanyozás és tisztábatevés után próbáltam újból elaludni, de hol megint a méhösszehúzódások miatti kicsi kis fájdalmaktól, hol a szomszédos – már említett – babasírástól, hol a Patrik babától nem tudtam elaludni. Másfél óra alvást követően reggel fél hatkor pedig megérkezett hozzám, végre Lili! :) Senki ne lepődjön meg majd, hogy milyen korán hozzák be a babákat, náluk akkor van reggel és a 7 órás műszakváltás előtt sorra megfürdetik, tisztába teszik és folyamatosan adják vissza az éjszakai megőrzésre átadott babákat. Mivel mi voltunk az első szoba közvetlen a csecsemős szoba mellett, mi kaptuk meg a legkorábban a babáinkat.

A visszamaradó pocakról csak annyit, hogy tapintásra egy zselészerű tasakra hasonlított. Jóval kisebb volt már a pocakom, de attól még volt. Ez a méh lassú összehúzódásával fokozatosan visszahúzódik és eltűnik. Persze nem mindenkinek, de jómagam a szerencsések közé sorolhatom magam. Körülbelül egy héttel a szülés után visszakaptam régi pocakméretemet, újra látom a puncimat és a lábfejemet!:) Már a gátseb varratai is szépen gyógyulnak, az aranyerem teljes mértékben elmúlt, viszont még mindig megmaradt ez a pocakot keresztben, a köldökön átfutó, egészen a mellvonalig felfutó barna csík! Hogy mitől alakul ki az maguk az orvosok sem tudják, de szépen lassan ez is fel fog szívódni.

Már a születés után egy órával is meg kellett próbálni a cicire tevést és a reggeli „átvételt” követően pedig 2 óránként, vagy még gyakrabban, hogy a tejtermelés beindulhasson. Az első 3-4 napban a mellből egy nagyon híg, szinte víztisztaságú előtej folyik, amely nagyon sok antitestet és vitamint tartalmaz, hogy a babák egy kezdetleges védelmi hálót építsenek ki magukban. Majd ezt követi a fokozatosan besárguló sűrűbb anyatej, amitől aztán a későbbiekben kellően tud hízni. Mind minden, a szoptatás érzése is ismeretlen volt a számomra. Amikor rászívja magát a cicire egy vákuumot képez a szájával, a mellbimbót a szájpadlására préseli és a nyelvével dolgozik rajta. Így jön ki tulajdonképpen az anyatej, a szájába. Az első 3 szívás nagyon kellemetlen érzés, de szerencsére hamar elmúlik és már nem is emlékszel rá. Be kell vallanom, még most is igen sokat szenvedünk a megfelelő mennyiségű tej előállítása érdekében! Hiába szedem a homeopátiás bogyókat, iszom maláta sört és Mecsek, tejszaporító teát a hét napjaiból két napon biztosan nagyon szűkös napokat élünk át. Valamiért ezen a két napon a cicim nem hajlandó megfelelő mennyiségű tejet készíteni Lili számára. Ilyenkor sajnos tápszerrel kell kipótolnom az esti estetést, hogy kellően teli pocakkal tudjon álomba merülni. Nem szeretném, ha tápos gyerkőcünk lenne, de ilyenkor az éhségtől szegénykém olyan keservesen tud sírni, nincs más megoldásunk. Jómagam is tápszeren nőttem fel anyu elmondása szerint, mert harmadik gyerekként már nem volt elegendő teje számomra.

Apropó…alvás! Én sem vagyok a legjobb alvó – valószínűleg ezt tőlem örökölte - , de Lili születése első percétől a mai napig délután 4 és 6 között egyszerűen képtelen elaludni. (ezért ha kérhetem a magunk és a látogatók idegeinek épsége érdekében a látogatásokat délután kettőig fejezzük be, köszönöm!) Jellemzője ennek az idegeket edző állapotnak, hogy kellő mennyiséget eszik, kellemesen tele a pocakja, de képtelen elaludni. Már ott lebeg Álommanó birodalmának határán, amikor is újból felébreszti magát, a fáradságtól pedig 2 órán át – este hatos fürdésig – folyamatosan csak sír szegénykém! Nos, ezeknek az óráknak az átvészelését tanuljuk manapság! Érdekesség hogy pont ezen intervallum alatt született, 17:40-kor. Vajon ez annyira mély nyomot hagyott benne, hogy azóta is ezt heveri?

Visszatérve a kórházi eseményekre, az ott tartózkodás alatt számos orvos, nővér, védőnő, csecsemős látogatott meg bennünket és látott el a legkülönbözőbb tanácsokkal, amire saját védőnőnk is rátett egy lapáttal, amikor két nappal a hazaérkezésünket követően – és azóta minden héten egyszer – kiszáll hozzánk és ellát jó tanácsaival és megméri és feljegyzi Lili növekedésének minden mozzanatát. Említettem már, hogy ahányféle szakember annyiféle tanács. A gyermekorvos szerint a köldököt nem szabad hintőporozni, még a védőnő szerint bőven adjunk annak a köldökcsonknak. A kórházban azt tanították, hogy 15 percet hagyjuk az egyik cicin és további 15 percig a másik cicin az elején a babákat, ennek a fél órának elégnek kell lennie, hogy a Lili pocakja megteljen. A védőnőnk szerint a már említett és leírt 5-5-5-5 perces, kétszer ugyanarra a cicire visszatett szoptatás a legideálisabb. Végül úgy döntöttem, hogy ha van a cicimben kellő mennyiségű tej akkor hagyom hagyj merítse ki kellőképpen és ha belealszik akkor felébresztem, hogy biztos legyek abban, hogy tele a pocak és nem fog az éhség miatt fél óra múlva felébredni. Van amikor ezek a kb. 20 perces szoptatási időszakok nem elegek, és ilyenkor jutunk el oda, hogy kisebb megszakításokkal, de másfél órája csak eszünk. Nem könnyű a szoptatás, pláne nem az elején…
Szülésznőnk tanácsára csecsemős nővért fogadtunk a kórházi tartózkodás alatt, aki minden nap 7-től délután 3-ig bármikor a segítségünkre sietett. A Szent Imre egyik sajátos szolgáltatása, hogy ha fogadsz csecsemős nővért, akkor együtt fürdethetitek a babát – sajnos a zárlat miatt, most apa nem jöhetett be, de erre is van mód ebben az esetben – és minden egyes lépést átbeszélve, úgy indulhatunk neki az otthoni fürdetésnek, hogy tudjuk, mikor hogyan kell tartani és mire kell figyelni. Nagyon érdekes volt látni, hogy a csecsemős szoba fürdetőjében, a pelenkázó fölé szerelt infralámpa melegétől azonnal csendben maradtak a babák és egy elernyedt állapotban pislogtak a nagyvilágra. Pontosan ugyanez tapasztalható, amikor a kiscsibékre anyu felkapcsolta az infralámpát :) Alágyűlnek egy kupacban melegedni és megszűnik a világ. :) Mondtam is Ildikónak – a csecsemős nővérünknek – hogy ezt az infralámpát ellopom és odahaza felszerelem. Hihetetlen mennyire jótékony hatással bír a babákra fürdés közben. Sikerült egy kis villany ventilátort beszereznünk - anyuéknak köszönhetően -  ami olyan meleget csinál, hogy rólunk már folyik az izzadság, de neki pont az a hőmérséklet állítható elő, amitől nem ordítja ki a kis lelkét. A sors furcsa fintora, hogy még az első este nálam nem sírt fürdés közben, addig és azóta minden este végigbömböli Marci kezében, meleg ventilátor ide vagy oda…úgy néz ki ha anya fürdet az a legjobb:).

Csütörtökön este született ezért akkor a már említett megőrzőben volt, péntek és a szombat estét azonban már velem töltötte. Jellemző volt, hogy napközben 2 óránkét ébredt enni, addig este 9 és éjfél között aludt egy hosszabb etapot, majd újból következett a 2 óránkénti ébredés. A hazamenetel egyik feltétele, hogy a hazabocsátás előtti estét teljes egészében az anya mellett kell töltenie, hogy az éjszakai etetések alatt felmerülő esetleges kérdéseket még másnap reggel, a hazamenetel előtt, meg lehessen beszélni.
Itt vettük észre először, hogy a 4 és 6 óra közötti időszak nála kiveri a biztosítékot, ill. hogy vannak neki is jobb és rosszabb pillanatai. Volt mikor csak az ügyeletes éjszakai csecsemős nővér, hosszú órák alatt tudta csak Lilit megnyugtatni. Addig egyszerűen nem lehetett vele mit kezdeni. Végül olyannyira sikerült megnyugtatnia, hogy a pocakján éjféltől, reggel hatig végig csak aludt. :) Azóta is megannyi praktikával igyekszünk átvészelni ezt az időszakot. Pl.: cumival, hintázással, énekléssel, dúdolással és simogatással. Legtöbbször sajnos egyiktől sem alszik el, de eddig minden napot túléltünk, egyszer ezt is ki fogja nőni (remélem)!:)

Vasárnapra virradóra kezdtem azt érezni, hogy a cicijeimtől nem férek el! Mivel egész terhesség alatt egy méretet sem nőttek a melleim és mindeddig 70-es mérettel éltem az életem, valami furcsán kemény és nagyobbacska érzés miatt egyszerűen nem fértem el a megnagyobbodott melleimtől:) Kezdtek bedurranni a tejcsatornáim, ami annak az előjele, hogy hamarosan megindul a normális tejelválasztás. Gépi fejővel a fürdetést követően rásegítettünk Ildikóval, hogy kellő inger érje és minél előbb tudjam Lilit a már korban neki megfelelő tejjel táplálni. A kereslet és kínálat törvénye uralkodik a cici és a baba tejes táplálását illetően. Minél több inger éri a mellett annál több tejet termel, tehát annál több tejet és annál hosszabb ideig tudod tej alapon táplálni babádat. Amennyiben már túlkínálat lép fel – erre kell törekedni – akkor már le lehet fejni a felesleget és az ínségesebb időszakokban oda lehet adni a babának. Nos, a túlkínálatig még nem jutottam el, sajnos sem kézi fejéssel, sem géppel nem tudok neki elegendő "pótmennyiséget" lefejni. Egyenlőre marad a stimulálás és stimulálás és a várakozás egy csipetnyi reménnyel, hogy hamarosan tejcsárdát is nyithatok!:)

Vasárnap reggel a kötelező gyermekorvosi vizsgálat, a kötelező oltás és a vérvizsgálatokat követően megkaptuk a zöld jelzést és 11 órakor jöhettünk haza. A zárójelentésen az áll, hogy a hallásvizsgálatot meg kell ismételni majd a későbbiekben, mert a bent lévő nagyobb mennyiségű fülzsír miatt fals eredményeket kaptak. Szerencsére ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy Lili hallásával bármi probléma is lenne. Csupán egy, hatszáz éves kölcsöngéppel dolgoznak  - ugyanis állambácsi nem támogatja az új, korszerű hallásvizsgáló gép beszerzését – és már, a mai kornak megfelelő színvonalon nem tud elfogadható eredményeket produkálni, viszont az ördög sosem alszik, ezért jobb ha megismételjük majd 6 hetes kora körül még egyszer egy másik, korszerűbb géppel a vizsgálatot. Ezen kívül azonban minden a legnagyobb rendben volt, 30 deka fogyást feljegyezve kiléphettünk a kórházi ajtón és indulhattunk hazafelé. Hatalmas öröm volt végre nem a négy fal között lenni. Az idő remek volt, születésnapom volt és egy családként hazaérkeztünk! :)

Bár karantén miatt nem lehetett az üvegablakon túlra kimenni, de mind a nővérek, mind az orvosok nagyon kedvesek, segítőkészek és megértőek voltak mindvégig. Egy rossz szavam nem lehet az ott dolgozókra, később szülő anyukáknak csak ajánlani tudom a kórházat és ami orvosainkat. Nagyon féltem, hogy nem lesz aki segít majd nekem a megfelelő szoptatási trükkök megtanulásában vagy hogy magam maradok a kétségbeeséssel. Az első 3 nap tényleg nehéz mind lelkiekben mind fizikailag, teljesen egyetértek a kórházi védőnő szavaival. Rengeteg hullámvölgyön túl azonban ott vannak az apró mosolyok, az édi pofikája alvás közben, apa csillogó szemei mikor Lilire néz. Nagyon de nagyon nem egyszerű a gyereknevelés. Hosszú, hosszú hónapokon át egy szobába vagy kényszerítve, 2 óránként röghöz vagy kötve, keveset alszol és szinte semmire nincs időd. A hajmosások innentől soha nem 20 percesek, a zuhanyozás kutyafuttában – mert tuti akkor ébred fel – a fogmosásra pisilés közben van időd és arról, hogy a körmeidet megfelelően leápold, már ne is álmodozz! Rengeteg feladással és türelemmel jár. Erre felkészülni nem lehet. A terhességre igen, a gyereknevelésre azonban nem. Itt a tudatosan elképzelt nevelési normákat csak nagy nehézségek árán tudod tartani, sokszor kompromisszumra kell törekedned. Mindent a baba irányít és nem a mama elképzelési!

Már ennyit, ugyanis kezdődik a deles etetés, anyának mennie kell!:)

2013. március 11., hétfő

Személyvonat érkezett a Csipkebogyó vágányra, 17:40 perckor




 
Megszületett! Az érzés mikor a mellkasodra fektetik egyszerre fura és szívmelengető. Igazából fel sem fogod mi is történt valójában, hogy nincs többé fájdalom, hogy nincs az a kellemetlen feszülős érzés. Csak azt érzed, hogy egy hihetetlenül meleg kis testecske fekszik a mellkasodon – aki ebben a másodpercben le is pisil – és a takarócska alól két kis kezecske próbál kapaszkodót találni a nagyvilágban. Nem sír, viszont annál jobban figyel! Még te a teljes kimerülés határán vagy, szemeidet alig bírod nyitva tartani és a szüntelen, minden testrészedet uraló remegés fölött próbálsz kontrollt találni ő csak figyel! Tényleg a világ legszebb dolga, nemhiába nem tudom sírás nélkül leírni ezeket a sorokat….

Felfogjátok, hogy itt egy csoda történt?! Egymást átkarolva csak sírunk és sírunk Lili arcocskája felett. Olyan szinten beleivódott a tudatalattimba, hogy nem tudok nem arra gondolni mennyire szeretem őket és mennyire örülök, hogy a végén így alakultak a dolgok.

Alig 10 nap múlt el a születése óta, de még most is csak ámulok és bámulok. Nem csak Lili fejlődő személyiségén, hanem azon is mennyire odaadó és gondoskodó apa Marci. Az első fürdetés még az enyém volt vasárnap mikor hazajöttünk, de azóta minden este itt van és fürdeti Lilit, gondoskodik a megfelelő fürdővízről, szobahőmérsékletről, tisztába teszi , gondosan betakargatja, énekel neki, ringatja. Sőt, engem is gondosan betakargat esténként, sietve rohan egyik patikából a másikba a szükséges dolgokért, reggelit és ebédet hoz ha nem tudok lemenni enni. Az orvosok és védőnők tanácsait jegyzeteli, igyekszik a lehető legkiegyensúlyozottabb légkört megteremteni a babának és a mamának egyaránt. Egyszóval példamutatóan gondoskodó apukává érett!

Van egy olyan pillanat ami egy szóval sem írható le igazán, ami miatt az egész értelmet nyer! Reggeli ébredések! Amikor apa, anya és Lili egymás mellett fekszik … nem győzünk betelni Lili nézésével! Ez az a pillanat amiért azt mondom, megérte az a 12 óra kemény vajúdás és fájdalom! Akkor is együtt, most is együtt és reméljük a jövőben is együtt!


Történetünk 2013.02.27.-én reggel kilenc óra magasságában kezdődik…

Történt ugyanis, hogy a 39.heti kötelező NST vizsgálatot követően – ami megállapította, hogy nincsenek még nagy összehúzódásaim és hogy Lili szívhangja normális – a doktor úr megvizsgált és a következőt mondta nekem: „Folyamatosan puhul a méhszáj, de szülésre utaló jelek, egyenlőre nem tapasztalhatóak.” . Terhesség esetén meglepő dolgokat tud produkálni egy női szervezet, de a következő néhány napra nem jósolt szülést. Az elején nem tudtam, hogy örüljek-e ennek vagy sem. A 39. hétre már eléggé terhessé vált Lili cipelése, mindentől azonnal hulla fáradt lettem ezért ki is jelentettem, hogy minden praktikát bevetek, ÉN SZÜLNI FOGOK a 39.héten és PONT! J…Azt bizonyosan soha nem fog kiderülni, hogy a homeopátiás szereknek vagy annak, hogy kedden este elkaptam apát egy jótékony, szülésmegindító huncutkodásra (J) de tény, hogy valami okból kifolyólag szerdán este furcsa, nagyon kicsi és rendszertelen görcseim kezdődtek majd 2013.02.28.-án reggel 4 óra előtt pár perccel elfolyt a magzatvizem. Érdekesség, hogy a fájások éjfél után szépen elmúltak és én a gondtalanok nyugalmával hajtottam álomra a buksimat.

A magzatvíz elfolyása érdekes érzés. Jobb oldalamon fekve arra leszek figyelmes, hogy  furcsa bugyborékolás csiklandoz. Rögtön tudtam, hogy itt most történik valami, felkeltem és kimentem a fürdőszobába. Mikor leültem a WC-re akkor egy hirtelen zuhé kíséretében nagy lendülettel távozott egy adag magzatvíz. Mint ahogyan azt már meséltem egy korábbi bejegyzésben, egyszerre kis mennyiségű magzatvíz távozik, mégis több liternyinek tűnik. Pár perc elteltével felállva konstatáltam, hogy átlátszó színű, kis véreres nyálkás csomókkal. Gyomrom egyből görcsbe rándult, a szívverésem az eget verdeste mikor végre egy nagy sóhaj után rájöttem, hogy elfolyt a magzatvizem és vele távozott a nyákdugónak nevezett rondaság!:) A nyákdugó feladata nem más, mint hogy 9 hónapig, sterilen, külvilági bacilusoktól elzártan tartsa a babát. Ennek távozása – magzatvíz nélkül – még nem jelenti a szülés megindulását, csupán egy előjele annak, hogy hamarosan elkezdődik a szülés. Valakinél akár 2 héttel a szülés előtt távozik, nálam pedig a magzatvíz előtt.

Szóval a kezdeti döbbenet és felismerést követően, a már jó előre a wc mellé bekészített extra vastag, kifejezetten nagy nedvszívó képességű betétért nyúltam és miután visszamentem a szobánkba és felgyújtottam a kislámpát, közöltem Marcival, hogy elfolyt a magzatvizem menni kell a kórházba, ébredjen. Négy vastag betétet használtam el mielőtt lezuhanyoztam volna és indultunk volna a kórházba. Minden lábemelésnél és fel-le kelésnél egy újabb adag folyt el. Vicces érzés mikor egy szabályozatlan, nagyon finoman meleg valami távozik belőled. Fél ötkor felhívtuk Széles Ágnes szülésznőnket és megbeszéltük, hogy lassan elindulunk a kórházba. A „lassan elindulunk” azt jelenti a magzatvíz elfolyása esetén, hogy 2 órán belül kell beérkezni a kórházba. Mivel szép színtelen volt a magzatvizem nem kellett sietnünk, hiszen a kórház is 10 percnyi távolságra van autóval a házunktól. Ültem egy darabig az ágy szélén még Marci az általam elkészített sárga post-it utasításokat követve a maradék cuccot is bekészítette a táskákba. Igyekeztem mindent a legalaposabban átgondolni, de a rám törő lábremegés kissé nehezítette a koncentrálást! Tudtam, hogy higgadtnak kell maradni, de legbelül, a gyomrom tájékán nagyon féltem és ilyenkor a lábaim önálló remegésbe kezdenek. Fél hatkor  - a zuhanyozást követően – felöltöztem és beültünk az autóba, a kórház felé vettük az irányt.
Hat óra előtt nem sokkal megérkeztünk, besétáltunk a kapun és igyekeztünk kitalálni vajon az „A” épületen belül, hol lehet jelentkezni szülésre. Egy kedves éjszakás nővér útbaigazítását követően megérkeztünk a szülőszoba csengővel ellátott ajtaja elé. Itt már várakozott egy apuka, akivel egyébként pont a hazaindulásunkkor találkoztunk újra. Csengetést követően egy  aranyos nővérke nyitott ajtót, majd engem betessékelt és kint várakozó apukákra zárta az ajtót. Még egy puszit nem tudtam a Marcinak adni, már azon kapom magam, hogy bent is vagyok és innen már tényleg nincs visszaút! Akkor már a hagytam magam sodródni a történtekkel. :)

Miután az 5 ágyas vajúdó szobába kísért a nővéreke, néhány kötelező kérdést és kérést követően elkérte Marcitól a táskáimat és átöltöztem hálóingembe, majd egy 40 perces NST vizsgálat következet, ami szerint nagy méhösszehúzódásaim vannak, de én ezekből egyenlőre még semmit sem éreztem. Csak feküdtem az ágyon és hallgattam a Lili szívhangját, miközben a szemben lévő ágyon fekvő anyukával váltottam néhány szót. Neki is hajnali négykor folyt el a vize, annyi különbséggel, hogy ő már a 2. babáját készült megszülni. 7 órakor érkezett meg a szülésznőnk  - aki innentől az egyszerűség kedvéért Ágiként szerepel -, bekötötte az infúziót a bal alkaromba. A kiszáradását megelőzését szolgáló infúzió lecsöpögése közben újabb 40 perc NST vizsgálat következett, de itt már egy enyhe feszülést éreztem fájások alatt az alhasam tájékán. Megkaptam a kötelező antibiotikummal dúsított következő adag infúziómat ( ez a protokoll, ha a magzatvíz elfolyásával kezdődik meg a szülés).

Bekerüléskor és az első kisebb fájások megjelenését követően is megvizsgáltak és mivel nem indult meg a tágulás felkészítettek, hogy legyek nagyon erős, kitartó, mert itt baba körülbelül este nyolc felé lesz várható. A kései tágulások és a kezdeti gyenge fájások miatt Marcit hazaküldték. A vajúdó szobákba apukák nem jöhetnek be, de amint egy 2 ujjnyi (4 ujjnyi vastagságnak megfelelő tágulás) tágulást tudok felmutatni, telefonálhatok neki és indulhat be a kórházba, hogy az átöltözését követően találkozhassunk egy utolsó nagy hajrára a szülőszobák egyikében.

A negyed nyolcas első fájások és a délután negyed hármas Marci érkezés között pedig egyre erősebb és erősebb fájásokat éreztem. Az oldalamba kapott méhszájtágító és az infúzióba adagolt oxitocin felgyorsította a folyamatokat, bár én ebből a gyorsaságból semmit nem éreztem. Igaz, hogy a szülő nő egy másfajta tudatállapotba kerül ilyenkor!!! A fájdalom egyre jobban megbénítja az agyadat, gondolkodni sem vagy már képes. A hullámokban rám törő fájásokat egy késszúráshoz tudnám hasonlítani. Mivel bababarát kórházban szültünk, ezért a fájdalomcsillapítás abban merült ki, hogy 10 óra magasságában egy fél órára majd a vizsgálatokat követően újabb egy órán át ülhettem a fürdőrózsa alatt egy labdán és folyathattam a forró vizet a pocakomra, hogy elviselhetőbb legyen a vajúdás! Jövendő anyukák (!!!) tényleg jó módszer a meleg víz a szülési fájdalmak csillapítására. Mondtam is a szülésznőnek, amikor 20 percenként rám nézett, hogy én oda megyek, ahova csak akarja, és azt csinálom amit mond, de legyen ott melegvíz!

A zuhany alatt jutott valahogyan eszembe és a későbbiekben végig alkalmaztam azt a számolási módszert, amivel a fájásokat végig tudtam koncentrálni, és aminek segítségével egy kicsi erőt is tudtam meríteni azok átvészelése érdekében. A számolás pedig a következőképpen alakult:

Kezdődő fájások 360 – egyre erősödő fájások 300 – erős fájás 240 – nagggggyon erős fájás 180 – gyengülő fájás 120 és a múló fájás 60.

Minden egyes kimondott szám után egy mély és hosszan tartó levegővétel és egy annál is hosszabb kifújási szakasz következett. Minden egyes fájás az alhasam tájékáról indult és olyan intenzív és sugárzó fájdalommá fejlődött, ami a későbbiekben igencsak megnehezítette még azt is, hogy ezt a visszaszámolási módszert használjam. A pokoli utolsó 3 órában gyakran már annyira nem voltam képes kontrollálni az agyam a fájások alatt, hogy a 180-ból 160-an lett,  a 300 pedig egyszerűen kimaradt, nem jutott eszembe. Csak az éltetett, hogy ha minden egyes fájás alkalmával a 240-nél pár másodperccel hosszabbítom meg a levegővételt, akkor ezzel is egy miliméterrel lentebb kerül Lili és a fájások tartamának folyamatos megnyúlását is elviselhetőbbé tudom tenni. Amikor már Marci d.u. 2 óra után velem volt a Csipkebogyó szülőszobában ismét egy fél órára beültünk a meleg víz alá a labdára, már 30 mp-es fájásaim voltak. Ági Marcinak is adott néhány feladatot: amikor a zuhany alatt voltunk (ő a wc csészén ült, én mellette a labdán és a zuhanyrózsát fogva számoltam magamban) a feladata az volt, hogy stopper órával mérje meg a fájásaim hosszát és ha bizonyos időközönként itasson meg. A fürdő részt követően pedig az elektromos szülőágy megfelelő szögének beállításával kellett számomra a fájásokat elviselhetőbbé tenni. A már említett zuhany alatti 30 mp-es fájásokat kellett egy percre feltornáznunk, hogy a majd a tolási szakaszban szépen hosszan, kitartottan tudjak majd nyomni.

Innentől kezdve jött a fekete leves! A mi szülésünk egyik jellegzetessége marad az, hogy a kitolásokig a jobb oldalamon fekve, fogva Marci mindkét kezét feküdtem. Háton fekve olyan borzalmas kínokat éltem át, amit még a szülés utáni természetes amnézia sem tud semmissé tenni. Az, amikor 2 percenként egy percen át tartató borzalmas fájdalom hasít a tudatalattid legmélyebb sejtjéig, miközben hallod, hogy az NST gép újra csipog, jelezve hogy újabb fájási hullám érkezik elegendő ok arra, hogy a szülő anyukák kínjaikban ordítsanak vagy a fájdalomtól vonaglani kezdjenek az ágyon. Ha az Ági és a Marci nem tartják bennem a lelket az utolsó 3 órában, nem is tudom mihez kezdtem volna.

Az utolsó 3 órában a fájások annyira erősek lesznek, hogy beszélni sem tudsz már, elkezdesz egy halkból induló, fokozatosan erősödő nyögéssorozatba kezdeni, ami megint egy órával később néma, mindennél hosszabb és fájdalmasabb nyomásba csap át, ami alatt a derekad majd behasad és a hasad hullámzik a fájásoktól.

Maga a nyomás az, amikor a fájások alatt a levegőt az alhasad, a fájások kiindulási pontja felé préseled és préseled és préseled és préseled és préseled és préseled és préseled és levegőt veszel és préseled és préseled és préseled és préseled! Egy gyors levegő vétel és pihenés, kb. fél percig és minden kezdődik újra!

Miközben nyomtam a lábaimba kapaszkodtam, a doktor úr a bal oldalamon állva az alkarjával nyomta a nyomások alatt a hasamat, az Ági a lábaim között steril kendővel a kezében várta Lili buksiját, Marci pedig végig a jobbomon állt. Mindent látott az első perctől az utolsóig. Nem lett rosszul, végig ott volt velem, koncentráltan, határozottan. Megköszönni sem tudom neki eléggé. Hatalmas segítség volt mind lelkiekben mind gyakorlati szempontból. Nagyjából az utolsó 4 nyomás előtt próbáltak azzal vigasztalni, hogy ha szeretném, akkor megfoghatom a kis buksiját, hogy érezzem, tényleg nem sok van már hátra. Nálam ez nem segített túl sokat…ugyanis megannyi órás szenvedéssel a hátam mögött egy épphogy fejbúbocskát tudtam felmutatni, amire mindenki más ott nagyon büszke volt, de nekem nem volt elég. Azt akartam, hogy ott és azonnal vége legyen!

A legfurcsább az egészben, hogy magának a fejnek és a vállaknak való megszülését nem érzed fájdalmasnak, fel sem tűnik, hogy préselődik kifelé a baba feje. A fájásokat érzed „csupán”. Amikor már a feje teteje látszódott, lihegésbe kellett átváltanom és várni, szigorúan nyomás nélkül, hogy a fejecskéje kicsusszanjon. Amennyiben ilyenkor nyomunk rá akkor nagy valószínűséggel gátmetszésre kerülhet sor vagy ami a legrosszabb akár eltörhetjük a baba orrát vagy vállát is. Később arra lettem figyelmes, hogy az Ági és a doktor úr is azt harsogja országnak világnak, hogy kint a feje, még egy nyomás és meglesz a válla is. Mire ezt kimondták addigra már túl voltam azon a fájáson is és az Ági lassan kihúzta belőlem Lilit. A többi pedig már történelem! :)

2013.02.28. 17:40 perc


Annyira lihegtem és remegtem, hogy az elején fel sem fogtam, hogy Marci mennyire sír felettem és mennyire sok vérrel járt az egész szülés. Lassan kinyitottam a szemem és az érzékeim szépen lassan visszatértek a módosult tudatállapotból!


Nagyon ügyesen vágta el Marci a köldökzsinórt és ezt követően hangosan fel is sírt Lili, de a kábulatból felocsúdva csak azt láttam, hogy a szoba másik felében vannak és már fürdenek, miközben én még egy utolsó kis nyomással megszülöm a méhlepényt, kitisztítják a méhemet az esetlegesen bennmaradó darabjaitól és csinálnak egy rövidke kis gátmetszést!

Bevallom a gátmetszés felett értetlenül állok. Ugyanis akkor csíptek egy 3 öltésnyi nagyságú gátmetszést, amikor már Lili megszületett. Ez pontosan olyan érzés, amikor elvágod az ujjad és gyorsan fertőtlenítő folyadékot spriccelnek rá. Kissé csípős, forró érzés. Mivel ezek után továbbra is csak a babára és a Marcira tudtam koncentrálni, egyáltalán nem érdekelt és nem is éreztem tovább ennek a csípős vágásnak a jelenlétét. Közel sem olyan világrengető fájdalom, mint ahogyan azt anyáink, nagyanyáink leírták. Doktor úr nagyon ügyesen és gyorsan össze is varrta, az Ági lemosdatott és segített a betétet felvenni. Lekopogom, az első néhány órás szülés utáni hullafáradság és a seb okozta érzékenységet leszámítva kicsit sem fájt és nem akadályozott meg a leülésben, vagy a szabad mozgásban. Annyira összeszokott csapat volt és akkora rutinnal, hogy a lidokain injekció (ami egy hatalmas tű) sem okozott fájdalmat, magát a varrást pedig egyáltalán nem is éreztem. A varratok maguktól felszívódnak, így a varratszedés okozta fájdalmakat sem kell átélnem.

Ezt követte a 2 órás hármasban eltöltött ismerkedés. Csak mi, csak ott, csak együtt! Visszahozhatatlan és megismételhetetlen pillanat! Ezen idő alatt megszámlálhatatlan mennyiségű képet csináltunk, hol a Marci hol az én karomban volt Lili. Mikor elvitték Lilit még egy 5 percig kettesben maradhattunk Marcival, mielőtt végleg hazaküldték volna és engem áttoltak tolókocsival a kismamás osztályra pihenni. Sokszor írtam, hogy ez meg az felejthetetlen pillanat volt, nos ez is az volt! Bocsánat az ismétlés miatt!:) Az az 5 perc együtt mindent megváltoztatott és átformált! Valami lezárult és valami új kezdődött el köztünk!

Simogatott, közel hajolt és adott egy puszit, egy kedves dicséret mellett! Simogattuk egymást, még végül mennie kellett….

Lányok, nők, asszonyok…tényleg egy feledhetetlen pillanat! Borzalmasan fáj, nem tagadom és nem is fogom de amikor rájuk nézel rájössz arra, hogy igenis van értelme annak a mára már közhellyé vált mondhatnak, hogy értük megérte! :)

Mivel egyenlőre az idő ellenem dolgozik, ezért itt mára befejezem, de a kórházi tartózkodásról és az itthoni napokról is igyekszem minél korábban beszámolni nektek!