Nehézségek...

Gondolom mindenki számára ismerős a jelent és maga az érzés is, amikor egy bevásárló központban, vagy a boltban a padlón vergődő hisztis kisgyerek láttán értetlenül állunk a dolog előtt és megfogadjuk, hogy nah aztán mi tuti nem így fogjuk nevelni a jövendő gyermekünket, gyermekeinket. Elítéljük az anyát, az általa alkalmazott nevelési normákat, vagyis inkább annak nemlétét. Nem tagadom, az én szemöldököm is a hajtövemet verdeste mikor ilyen hisztis, ordibálós, kezelhetetlen gyerekkel kerültem szembe. Megint nehezebb, ha magunk vagyunk a közvetlen elszenvedő alanyai az esetnek. Egy hisztis, kezelhetetlen gyerekre vigyázni rengeteg energiát von el, legszívesebben csak sírnánk mi magunk is. A tehetetlenség és az, hogy nem tudjuk tartani az általunk elképzelt és szentül megfogadott nevelési formákat kiábrándító és mélyen elkeserítő. Az igazság azonban az, hogy kívülállóként nagyon könnyen beszél az ember. A kívülállók alatt pedig a még gyermektelen felnőtteket értem.

Nagyon nehéz tartani magunkat a normákhoz, amiket akkor fektettünk le mikor még terhesek voltunk. Gondolok itt az olyan elképzelésekre, hogy szoptatni szeretném, avagy sem, engem hogy az ágyban köztünk aludjon, avagy sem. Engedem-e hogy mesecsatornák borzalmasan erőszakos ill. lebutított elmebajosoknak szánt rajzfilmjein cseperedjen fel, ahelyett hogy több időt töltenénk együtt, mit ehet és mit nem, mikor és hol. Aztán itt van a büntetés kérdése is, elegendő, ha nagyobbacska korában kezdem el a sarokba állítani vagy már egészen kis korától kezdve alkalmazzuk ezt a büntetési formát?! Ki büntetheti és ki nem? Milyen gyakran és milyen esetekben alkalmazzuk?! Bűnbocsánatot követően megszeretgetjük avagy sem?! Leültetjük-e a gyereket és elmondjuk-e neki, hogy pontosan mit követett el, miért rossz az amit csinált, legközelebb hogyan kellene az adott szituációban viselkednie és pontosan miért kapja az adott büntetést?! Gondoljon bele most mindenki, rengeteg energia! Mert mondhatnánk azt, hogy oké, szemet hunyok felette, mert kialvatlan vagyok és fáradt és különben is, egyszerűbb ma a szőnyeg alá söpörni a dolgot és szentül megfogadni, hogy majd holnaptól foglalkozunk a problémával.

Bennem is folyamatosan fogalmazódnak ezek az elhatározások a neveléssel kapcsolatban. Elítélni senkit nem szabad, amiért szigorúbban, avagy lazábban neveli a gyerekét. Csodálkozni és értetlenül állni azonban szabad, elvégre gondolati szabadság korát éljük, nemdebár. Viszont ahogyan az elején is említettem, kívülállóként nagyon könnyű a dolgunk. Megosztok néhányat a saját elképzeléseimből és mindenkire rábízom annak bírálatát. Nagyon remélem, hogy az ezekhez 100%-ban tudunk majd igazodni és alkalmazni is őket.

Már jóval a teherbeesésem előtt megfogalmazódott bennem, hogy ameddig lehet, Lilit távol tartom a tv-től és a plázáktól. Értem ezalatt, a plázákban található mozikat is. Nem hinném, hogy ha a fent említett meséktől a megfelelő irányba indulnánk el ill. azt sem szeretném ha idejekorán hozzászokna a plázázáshoz. Félre ne értsen senki, mint minden csajszi én is imádok a plázában órákat tulajdonképpen semmittevéssel eltölteni. Később, ha a barátnőivel plázázni szeretne, nem fogom hét lakat alatt őrizni. A hat éves korig tartó időszakban azonban feleslegesnek tartom. Miért 6? Mert az iskolakezdéssel már ez elkerülhetetlen. Addig nem látom értelmét, hogy a babakocsival befurakodjak a butikokba, megkérjek valakit – végig aggódva, mert az ördög sosem alszik – hogy nézzen rá Lilire, amíg én ezt meg azt a ruhát felpróbálom. A másik a rengeteg negatív inger, ami ilyenkor érheti. Gondolok itt a Mc’Donaldsok nem éppen egészséges kínálatára, a gyorséttermekre. Nem hiszem, hogy egy plázázással együtt töltött nap után Happy Mail menüvel ajándékozzuk meg gyereket jót teszünk vele. Tulajdonképpen egy „jutalom” lenne a számára, hogy az egész napos shoppingolást kisebb hisztikkel kibírta, mert anyu megzsarolta, hogy ha viselkedik, akkor menü a jutalom. Nem kell hozzászoknia a társadalmunkra amúgy is jellemző és a későbbiekben elkerülhetetlen gyorséttermi kosztokhoz, amíg lehet. Jó, rendben, elfogadom azok véleményét, akik azt állítják, hogy ha megfelelően neveljük Lilit, akkor akár a hisztik is elkerülhetőek. Ezzel teljes mértékig egyetértek, de félre is értenek. Nem azért „zárom el” a plázák és a bevásárló központok okozta „élményektől”, mert félek, hogy kiveri a hisztit, hanem, mert nem hiszek annak jótékony hatásában. Véleményem szerint töltsön a lehető legtöbb időt a szüleivel egy gyerek az első időszakban (később úgysem látjuk, csak ha pénzt kér és huss, már csukódik is az ajtó mögötte) hogy a megfelelő alapok – amelyekkel a későbbiekben megfelelően tud majd a társadalomba beilleszkedni -  bevésődjenek a kis tudatába. Szeretném, ha tőlünk tanulná meg, hogy pl.: az asztalnál hogyan kell ülni, viselkedni, enni, az evőeszközök használatát, ne a gyorséttermi műanyag evőeszközök világában éljen. Nem elzárni akarom a külvilágtól, hanem pont az ellenkezője. Megmutatni és megtanítani neki milyen a világ egyik és másik oldala. Ugyanúgy szeretném, ha lennének pizzázós - filmnézős otthoni estéink, pizsamában, gumicukorral, forró kakaóval, mint azt is, hogy egy elegáns étteremben elfogyasztunk egy finom ebédet. Szeretném, ha a minél több inger hatására későbbiekben jóval többet profitálna az életében, mint azok a szülők gyerekei, akik nem fordítanak elég időt nevelésükre.

Ugyanúgy fogom emberek közé engedni, sőt, igyekszem őt minél több emberrel megismertetni. Ugyanúgy engem, hogy nyáron a sárban dagonyázzon és ismerkedjen a játszótéren, átjárjon a barátnőjéhez stb. Viszont, ahogyan említettem az éremnek két oldala van. Szeretném, ha angol nyelvű óvodába és iskolába járna, német tanárnő foglalkozna vele különórákon és hogy sokat sportoljon. Szeretném minden ünnep alkalmával vele elkészíteni itthon a hobby boltokban beszerzett alapanyagokból a dekorációt, ajándékokat. Mindezeket olyan egyensúlyban tartani, ami számára még nem megterhelő és nem jelenti azt, hogy a szabadidejét kell teljes mértékben feláldoznia a „kötelezőnek” tulajdonított dolgok oltárán.

Sorolhatnám még hosszadalmasan, de ezeket majd a későbbiekben látni és olvasni is fogjátok, most nem részletezném tovább inkább más nehézségekről mesélnék, amelyek mostanság érintenek minket és sok fejtörést okoznak.

Nehéz dolog ez a gyereknevelés! Nagyon! 3 hetes, de már most önálló személyiség, akarattal. Igyekszik az ember megfelelni egyfelől magának, másfelől a körülötte élőknek. Fontosak és megfontolandóak a védőnő tanácsai, ugyanakkor hanyatt-homlok a nagyszülők véleményével ellentétesek. Nem lenne elég a saját dilemmánk, még pluszban figyelni kell arra, hogy a nagyszülőket esetlegesen ne bántsuk meg. És itt tértem ki a következő nagyon nehéz dologra, ami a szülőléttel kapcsolatos: A családtagokkal való egyensúly megtartása. Óhatatlan, hogy egy idő után az ember besokall a rengeteg jó tanácstól, ugyanakkor ugyanolyan fontos, hogy nyugodt és higgadt viselkedési formákat bevetve – egy nagy levegő után – higgadtak maradjunk és megértessük velük, hogy az akkor volt – x évvel ezelőtt – most már mást mondanak, ami nem felétlen rossz. Éreztetni, hogy ők is ugyanolyan fontosak a baba életében, mint mi magunk, de mégis kedvesen elutasítónak lenni azon tanácsokkal, amelyet saját véleményünk szerint nem tartanánk be. Pokolian nehéz! Ugyanolyan nehéz a nagyszülők „megnevelése”, mint a saját gyerekünké. Igazság szerint szeretnéd magad megtalálni a nevelés országútján a megfelelő utat - segítség nélkül -  ugyanakkor lássuk be, szükség van a segítségükre.

Következő nehézségünk maga a párkapcsolat! Nem, nem arra gondolok, hogy esetleg velünk lenne bármi probléma. A nehézségek azon válfajáról beszélek, ami a gyerekkel kiegészült párkapcsolatokat érinti úgy általánosságban. Amikor még dolgoztam és a munkatársak sorra jöttek érdeklődni és jó tanácsaikkal elhalmozni. Az egyik ilyennek tegnap este lett kézzel fogható bizonyítéka. Azért is emlékszem rá ilyen jól, mert az egyetlen olyan jó tanács volt, ami minket kettőnket érintett és nem közvetlen a babával kapcsolatos volt. Kollégám arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg lehet, és amíg van rá egy röpke másodpercünk fogjuk egymás kezét, adjunk puszit egymásnak, mert a baba mellett nehéz lesz megvalósítani. Lám, lám, mennyire igaza lett. Valóban így van! Marci este megfogta a kezem, már markoltam volna rá én is, amikor Lili felébredt a hajnal két óriási etetésre. Fontos, hogy találjunk időt a régi puszikra is, a röpke simogatásokra és ölelésekre. Továbbra is igényeljük egymás társaságát, közelségét, egy gyerek mellett sem tartom megengedettnek a kapcsolatunk elhanyagolását. Éppen elég „veszteség” a gyermákágyi 6 hét sexmentes időszaka számára, ne akarjuk ezt még azzal fokozni, hogy rá sem hederítünk a párunkra.

Mivel nemsokára 6 hetesek leszünk, a már említett világunkat is igyekszem egy kicsit szélesebbre tárni, aminek két nagyon jó példája lesz az 5 éves évfordulós esténk és a május végi esküvői meghívásunk. Kicsit kiszakadni a szoba 4 fala közül, a szoptató anyuka szerepből, a pizsamán kívül mást felvenni és újra nőnek érezni magamat! Újra együtt lenni kettesben Marcival, ahogyan az Lili előtt volt. Kicsit figyelni egymásra és szeretgetni egymást! :) 

Igyekszem már most  - naptáram lapozgatása közben – arra összpontosítani, hogy mikor és hol tudok majd néhány percet órát lecsípni a napunkból, hogy más dolgokkal is foglalkozhassak. Fontos a szervezés, mert mint említettem nem szeretném ha Lili anya egyéb dolgai miatt hiányt szenvedne. Mondok erre is példát:  6. hét után elkezdeném idehaza a tornát, később pedig eljárnánk a kismama tornákra. Kozmetikust is igyekszem visszavezetni életünkbe havonta egyszer. 2 hónapos korától a védőnőnk által szervezett baba klubbot és a 6. hónaptól a  könyvtár által szervezett zenés foglalkozásokat is szeretném majd kipróbálni. Közben olyan dolgokkal is foglalkozom, mint a későbbi – nagyobb méretű – babaruhák beszerzése, a megfelelő folyadékpótlás (napi 4 liter), blog írás, Lili kinti levegőhöz való fokozatos szoktatása (cél, hogy két etetés között – ami kb. 2,5 óra – kint tudjon majd maradni a babakocsiban), a vacsora elkészítése, a fürdés (mert akármennyire hihetetlen, mindig akkor ébrednek fel amikor éppen készülök fürödni) és a hajmosás, a köröm ápolás, a mosás és a ház takarítása.

Napjaink általában fél hatkor, hatkor kezdődnek, amit egy délig tartó – mostanában ez lett az új szokása – nem alvás időszak követ, két óránkénti etetéssel, gagyogással, hintázással. Dél táján már beadja a derekát és alszik kb. 3 órát majd két óránként újból következik az evés. Ezt a hat körül megtartott fürdéssel szakítjuk meg, majd kilenc óra magasságában újra erőt vesz rajta a fáradtság és kb. hajnali fél kettőig húzza a lóbőrt! Onnan ismét indul a két órás etetési periódusunk. Láthatjátok, hogy jelenleg még nincs sok szabadidőm, de nem bánom, mert tényleg nagyon élvezem a Lilivel eltöltött időt. Ez egy más világ, változom vele én is, változik vele a Marci is. Nehézségeink adódnak, nah de kinek nem! Voltak, vannak és lesznek, de higgyétek el nagyon várom Lili növekedésével együtt járó nehézségek garmadáját! Nagyon várom!