Véletlen lenne (?),a sors vagy valami misztikus tudatalatti energiaáramlás? No, nem az elmeháborodott ezo tv féle "jövendőmondás és rontáslevétel" lenne most napirenden...nem küldök senkinek 2 hétre elegendő pozitív energiacsomag, csupán csak elmesélem azt a furcsa véletlensorozatot ami ama egyszerű tényből indult, hogy a gyereknevelés bizony nagyon kemény munka. Dőljetek hát hátra, mert nagy utazásra készülünk így egy órával az augusztus.20.-i tűzijáték előtt.
Egy szép nyári nap kora hajnalában, úgy fél 6 tájékában hallom ahogyan a mi kis tündérkénk elkezdi reggeli áriáját (SOHA nem kel sírva, legyen az bármelyik napszak), ami egyértelmű jelzése annak, hogy nem kíván tovább lustálkodni, szeretné indítani a napot. Ezzel nem is lenne baj, ha az egész éjszaka nem abból állt volna, hogy óránként kellett hozzá átmennem, mert a rengeteg forgolódás miatt mindig felkeni magát a kiságy egyik oldalfalára ahonnan próbálkozna a továbbgördüléssel, de a rossz irányba. Ennek következtében mocorog, ami egy idő után oda vezetne - ha nem lépnék közbe - hogy felébred és akkor fuccs az éjszakai pihenésünknek. Nem elég, hogy az első 2 hónapban 2 óránként keltünk és ettünk, majd szerencsére mindenféle sírás vagy felébredés nélkül aludt tovább, de most megint ott járunk nagyjából egy hónapja, hogy fel-fel kel kelnünk hozzá, hogy segítsünk rajta. Borzasztó a kényszeres visszaállás eme mozdulat sorra. Hogy miért mesélem el ezt, arra hamarosan fény derül.
Nos, egy ilyen reggelen bementem hozzá, üdvözöltem őt, megdicsértem milyen "szépen" aludt - kegyes hazugság de csakis a pozitivitás -, megsimogatom hatalmas pocakját, amit olyan édesen tud kidülleszteni, átmasszírozom a karját, lábikóját, felveszem és a hátát is megmasszírozom miközben megkérdezem tőle mit álmodott, hogy mennyire éhes és mihez lenne ma kedve. Ecsetelem neki a napi programot miközben átpelenkázom, leteszem a játszó szőnyegre és elkészítem a reggeli tápszerét. Ezen idő alatt ő mindenre szépen válaszol a maga halandzsa nyelvén és érdeklődve figyeli minden egyes kézmozdulatomat, majd mikor meglátja a tápszeres cumis üvegét kézzel-lábbal kalimpálva kisebb hisztibe csap át, hogy márpedig azt azonnal adjam oda neki, elvégre ő egész éjszaka nem evett, éhen hal. :)
Mint minden nap, azon a hétköznap reggelen is bekapcsoltam a rádiót, akkor épp a Class Fm reggeli műsorát. Abban a Balázs valami olyasmit mondott, amiről pontosan azon a reggelen "gondolkodtam" - valamikor az ágyból való kikászálódás és a Lili szoba kilincsének megfogása közben - hogy bizony mennyire nehéz a gyereknevelés. Egyik pillanatban szorítanánk magunkhoz, édesen ölelgetnénk, merülnénk el minden kis mosolyában a következőben pedig szeretnénk csak még egy órácskára kikapcsolni, napközbeni hisztik, nem alvások, nehéz elalvások, sírások idején pedig - akárcsak a filmbeli jelenetekben - a szó legszorosabb értelmében de majd megbolondulunk, kiakadunk és fürtökben lógunk a plafonon idegességükben.
Mert valljuk be, hogy a kis ruhácskáinak hajtogatása, az édes kis szuszogásuk, a bőrük illata, a selymes kis hajacskájuk, az édes kis hurkácskáik nélkül már létezni sem tudnánk, de minden kis édestündérmarcipánszirupisédesgumibogyónak van egy másik arca! Egy másik világ amikor a falnak rohannánk fejjel majd a padló közepére rogynánk és csak bömbölnénk. Kétségbe esés, a fáradtság, a tehetetlenség, a nagyfokú felelősség tenné, ha hagynánk!!! Mert nem szabad, egy anya feláll és továbbmegy, csinálja, hozza.-viszi. Nagy sóhaj kíséretében tekint fel a fali órára és konstatálja hogy még 3 és fél óra alvásig vagy amikor nem alszik semmi pénzért a kis aranyos, ugyanezen levegőt alkalmazva vesszük ki a kiságyból hatalmas vigyorral az arcán kapálózó édestündérvirágszálunkat és kezdjük az egész játék-lefárasztó mizériát az elejéről.
Tagadni kellene? NEM! valljuk be őszintén, ha találkozunk egy másik családdal, hogy majd megőrülünk, nehéz de ugyanakkor szívmelengető! Imádjuk és imádni is fogjuk mindaddig még szó szerint a halál el nem választ minket tőle, de ugyanakkor ez még csak a nagybetűs ÉLET első kis fejezetének a beveztő része, de már most pokoli nehéz! Ahogyan a Balázs is mesélte, hogy annyira elege van azokból a szülőkből akik dicsekednek hogy náluk mekkora Hawaii van, hogy minden tökéletesen rendben megy, a kisgyermekük egy földre szállt angyal! No ezt ügye senki nem hiszi el!!!
Ekkor jutott eszembe egy dal, amit aztán a délután folyamán lejátszott a Petőfi. A dal pedig nem más, mint:
Persze átvitt értelemben értendő jelen esetünkben, de igazán találóan jellemzi a mi kis életünket Lilivel, teljes egészében megfogalmazva azt amiről eddig halandzsáztam: Egyszer egy sárkány, egyszer egy király lány:)
Vége! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése